Kezdődött az egész úgy, hogy este fél 12-kor az ágyamban feküdtem, és nagyon próbáltam elaludni, amikor meghallottam, hogy ugat a kutyánk. Fordultam egyet, gondolva, hogy csak abba hagyja, de nem. 10 perc múlva dühösen rúgtam le magamról a takarót, aztán egy köntösbe bugyolálva mentem ki, hogy megnézzem mi történik a kertben.
Ahogy kiléptem az ajtón a kutyánk, kódnevén Lionel Richie, nagy boldogan, farok csóválva rohant felém, de nem azért, hogy elénekelje a Hello-t. Én csak annyit dünnyögtem, hogy
Mi a rákért ugatsz te hajnalban
, amikor észre vettem, hogy az szája fel van dagadva. Egyszerre ki is ment az álom a szememből, de mire jobban meg tudtam volna nézni, hogy mi történt vele, addigra ő elhúzott a hátsó kert sötétjébe, aztán megint őrült módjára kezdett el ugatni. Akkor jöttem rá, hogy megint eljöttek látogatóba a sünök.Mire lesz szükségünk, ha sünt akarunk menteni?
Sóhajtottam egyet, aztán visszaléptem a házba egy zseblámpáért, aztán futás hátra a kertbe, mielőtt a kutyánk még nagyobb kárt tesz magában. A sünt nem féltettem, az elmúlt évek tapasztalati alapján tudtam, hogy Lionel nem tud többet csinálni velük, csak a szájában cipeli őket jobbra-balra, aztán megpróbálja őket elásni.
A nagy rohanásban felkaptam még egy hólapátot - mert sünszállítás azzal a legfájdalommentesebb - egy kapát, meg Lionel pórázát, és a kikapart lyukak között botladozva megpróbáltam megkeresni a betolakodót. Nem kellett sokat kutatnom, a kutyánk már ott állt felette, és mivel nem tudta megenni a kis állatot, ezért leugatta. Kutyák és a logika... Megnéztem, hogy a sün még jól van-e, de csak egy nagy gombóc tüskét láttam. Jó jel, mert még egyben volt.
Nehezebb meló, mint amilyennek tűnik
Rákötöttem a pórázt Mr. Richie nyakörvére, aztán a combomon megtámasztottam a hólapátot, a számba vettem a zseblámpa végét és a másik kezemmel megpróbáltam rágörgetni a süngombócot a lapátra a kapával.
Nadehajaj! Abban a másodpercben, hogy megmozdult a sün, Lionel Richie egyszerre nekiállta rángatni a pórázt, mert A SÜN MÉG ÉL! Annyira felkészületlenül ért, hogy elejtettem a zseblámpát, a kapával bokán vágtam magam, és majdnem átestem a lapáton. Mondanom sem kell hogy ugatott a kutya is, meg én is.
Ekkorra már sikerült felkelteni a kertszomszédnénit is, aki hajcsavarókkal a fején jött ki megnézni, hogy mi a fene történik. A hirtelen fényforrásra felkaptam a fejemet én is és a kutya is, a néni meg csak annyit látott, hogy egy kerge marha az éjszaka közepén hólapáttal és egy kapával akarja felásni a kertet, mindezt úgy, hogy egy szál fürdőköpenyben áll. Ezt tetőzte még az a látvány is, hogy a zseblámpa alulról világított meg, amitől úgy nézhettem ki, mint egy kísértet. A néni nem is kérdezett semmit, inkább csak szép csendben visszament a házba, az ajtót meg olyan gyorsan zárta be, hogy a kulcs szerintem beletört a zárba.
Ezen túllépve felkaptam a sünt, és ameddig Lionel nem figyelt, megléptem vele. Amilyen gyorsan csak tudtam kapun kívülre sprinteltem vele, hogy a családi kutya még véletlenül se tudja kilökni a lapátból az állatot. Kint aztán óvatosan betettem egy bokor alá, és meggyőződtem róla, hogy még lélegzik-e.
Utána visszamentem, lecsesztem a kutyát, hogy ne bántsa már a szegény sünöket (mert ő ezt valószínűleg meg is értette) aztán lefeküdtem. Mielőtt még elaludtam volna, eszembe jutott, hogy mostantól két-három naponta jönnek majd látogatóba a süncsalád kisebb-nagyobb tagjai, akiket Lionell mindenképp meg fog találni. És tényleg igazam lett; azóta már kétszer kellett sünmentő expedícióra indulni. Néha komédia az életem...