Gondolom már mindannyian csináltatok olyat, hogy egy évadnyi sorozatrészt lenyomtatok néhány nap alatt. Na, ezt nevezzük úgy hogy darálás, de a Netflix meghatározása szerint, már az is annak számít, ha két-három részt egymás után megnézünk.
De melyik a jobb? Darálni, vagy szüneteket hagyni a részek között? Konkrét válasz nincs erre a kérdésre, inkább mindenki maga dönti el, hogy hogyan szeret sorozatozni. Azt viszont el tudjuk mondani, hogy miért jó megállás nélkül pörgetni a részeket, meg azt is, hogy ebből mennyi bajunk lehet.
Előnyök
A legjobb dolog abban, ha egymás után falod a részeket, az az, hogy nem kell izgulnod olyan sokáig, sőt, még a cliffhangereket is ki lehet védeni így. Sokak utálják, amikor úgy ér véget az egyik rész, hogy valakit lelőnek, aztán jobb esetben egy hetet, rosszabb esetben akár éveket is várniuk kell a következő részig.
Gyorsabban lemegy az évad
Az, hogy néhány nap alatt letudunk egy egész évadot azért is jó, mert nem kell éves "tervet" készítenünk arról, hogy melyik nap mit nézünk. Ha mégis hétről hétre akarunk nézni valamit, akkor fel kell készülnünk arra, hogy minden héten 45 percet feláldozunk az időnkből, amit nem mindenki engedhet meg magának.
Például vizsgaidőszakban, érettségikor, vagy amikor minden tanár mindenből íratni akar, akkor nem biztos, hogy pont arra lesz időnk, hogy sorozatozzunk. Ilyenkor aztán feltorlódnak a részek, és a végén úgyis darálnunk kell. Szóval ha valaki több sorozatot néz egymás mellett, annak kemény feladat mindent belepasszírozni 24 órába.
A Netflix nagyobb alkotói szabadságot adott a sorozatkészítőknek
Sőt, még a készítők is jobban szeretik, ha egyben kell leforgatniuk egy egész évadot. Sokkal nagyobb teret biztosít nekik a sztori kibontására, ha nem az a cél, hogy hétről hétre odaültessék a nézőket a székekbe. Van elég idejük átgondolni, hogy mit is akarnak képernyőre vinni, és ha később akarnak valamit változtatni a korábbi részeken, akkor még megtehetik.
Ugyanakkor kissé hátrány is ez nekik, mert nem kapnak nézői visszajelzéseket minden rész után. Ha van valami, ami nagyon nem tetszik a rajongóknak, akkor azt már nem tudják kijavítani a következő részekre, és akkor már szinte biztos, hogy az egész évadot elcseszték.
Hátrányok
Gyorsan ráfüggünk dolgokra, ez a sorozatoknál sincs máshogy. Ha több évadot darálsz le egyszerre, és utána hirtelen elfogynak a részek, akkor kisebb elvonási tüneteid is lehetnek. Persze nem fogsz egész nap az ágyban lázasan fetrengeni, és hányni sem, viszont vágyni fogsz az új részekre, amik egyszerűen nem jönnek. Kiidegelő érzés lehet.
Viszlát külvilág
Az sem túl nagy előny, hogyha nagy maratonokat indítasz, akkor teljesen antiszociális lehetsz a végére. Amikor olyan izgalmak jönnek egymás után, hogy inkább lemondod a találkákat a haverokkal, csak azért, hogy megnézhess még egy részt, akkor gyorsan elvágod magad a külvilágtól. Aztán nap közben is már csak az jár a fejedben, hogy vajon mi lesz a következő részben, és mikor tudod már megnézni, ami kihat majd a napközbeni teljesítményedre is.
Ha meg egyszer hazaérsz, akkor azonnal belevágod magad a sorozatozásba, és semmi mást nem csinálsz. Durván sok időt lehet úgy elpazarolni, ha megnézel napi 4-5 részt. Ha a 41 perces átlagot nézzük, akkor ez úgy 3-4 órát jelent, ha nem tartasz szüneteket.
A sorozat is elveszti az érdeklődésünket
De nem csak az időt lehet nagyon hatékonyan elcseszni, hanem magát a sorozatot is. Sokszor van az úgy, hogy az első epizódok annyira izgalmasak, hogy csak faljuk a részeket, viszont ha teljesen hozzászokunk a sorozat tempójához, akkor az már nem lesz izgi, hiába jönnek nagy csavarok.
Szívrohamot is okozhat a túl sok tévézés
És ami a legdurvább: a túlzott sorozatozás az egészségedben is kárt tehet. Persze nem attól lehetsz beteg, hogy túl sokat nézed a képernyőket, hanem attól, hogy túl sokat ülsz egy helyzetben. A mozgáshiány miatt különböző keringési panaszok alakulhatnak ki, amik akár szívrohamhoz is vezethetnek. Egy friss kutatás szerint azok, akik sokat ülnek a TV előtt, kétszeresére növelhetik a korai halálozás kockázatát. Azok sincsenek ettől biztonságban, akik hetente néhányszor leugranak a kondiba. Inkább tarts szüneteket a részek között és nyújtózz egyet, sétáltasd meg a kutyádat.
Most akkor melyik a jobb?
Erre a kérdésre nincs mindenkire érvényes válasz. Magatok érzitek, hogy ti milyen időközönként szerettek sorozatozni. Vannak akiknek naponta szüksége van az új részekre, de valakinek csak hetente. Egy dolog biztos, a darálást sem szabad túlzásba vinni, mert minden bajunk lehet belőle. Ha más nem rémít el az újabb daárálstól, akkor gondolj arra, hogy így gyorsabban a végére érsz a sorozatnak, és utána nem lesz mit nézned...
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!