Selena Gomez: „Azt sem tudtam, mit csinálok, eladtam a lelkemet”

Disney-s éveiről mesélt őszintén.

Igazából mindig is nyílt titok volt, hogy nem éppen fenékig tejfel a Disney-sztárok élete. Többen is megtörték már a csendet a nehézségekkel és a szigorú szabályokkal kapcsolatban, melyeket a sokuknak még gyerekként vagy tinédzserként kellett átélniük.

Így tett most Selena Gomez is, aki 2006-ban kezdte meg Disney-s pályafutását. Először a Zack és Cody életében, majd a Hannah Montanában tűnt fel és két pilotot is leforgatott, illetve kapott filmszerepeket is. Aztán 2007-ben megszerezte Varázslók a Waverly helyből című sorozat főszerepét, ami meghozta számára a nagy áttörést.

Facebook/Selena Gomez

Most azonban elárulta, hogy nem nagyon vágyott vissza a tévéképernyőkre, mondván anno eladta a lelkét a Disney-nek, ugyanis nagyon fiatal volt és azt sem tudta, hogy mit csinál. Nemrég azonban valami mégis történt és megváltozott a hozzáállása.

Nem habozott sokat, alá is írta a szerződést egy vadiúj sorozathoz, az Only Murders in the Buildinghez, mivel teljesen magával ragadta a történet. Azt mondja, most már nem érzi magát furcsán a forgatásokon, úgy érzi, végre tudja, mit csinál és tapasztalt kollégáitól, Steve Martintól és Martin Shorttól is rengeteget tanul.

„Nagyon jó érzés visszatérni a sorozatok világába. Arról nem is beszélve, hogy végre annyi idős karaktert játszhatok, mint amennyi én is vagyok. Nem túl gyakran történik velem ilyen, úgyhogy ez kifejezetten boldoggá tesz” – mesélte.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!