Sean Paul annyira beletette a bugeet a lábunkba, hogy még másnapra is kitartott

Jamaikai hangulat, ezerrel pörgő mashup buli, na ilyen egy igazi fesztivál party.

Miközben Budapesten éppen CeeLo Greennek próbáltak meg hangot csiholni a mikrofonjába, addig Velencén minden gond nélkül dübörgött az EFOTT. A pénteki nap a Margaret Island, a Magashegyi Under Ground, a Vad Fruttik meg ezer más program mellett Sean Pault kínálta tálcán, az egyetemisták és főiskolások pedig két kézzel kaptak a lehetőség után.

EFOTT - péntek
Iván Ivett

A nagy különbség az a Sziget-Produkciók és az EFOTT között, hogy ez utóbbi tényleg a magyar 25-35 éveseknek szól. Velencébe nagyon elvétve talál oda a külföldi, így igazán olyan a hangulat, mint a szép emlékű szombathelyi diák-, a.k.a. hallgatói napokon az egyetemen. Csak persze egy kicsit grandiózusabb minden.

EFOTT - péntek
Iván Ivett

A koncertek mellett aztán meg ott van a velencei strand, ami még tovább fokozza a buli élményt. De a nagy cégek éppen úgy jelen vannak és prómótálják magukat, így van például Rauch Aréna, Nivea Nagyszínpad és így tovább. Amúgy meg ha valakinek éppen ahhoz lett volna kedve, akkor még korcsolyázhatott is volna egyet egy speckó műanyag borítású pályán.

EFOTT - péntek
Iván Ivett

Na, de mi igazából Sean Paulért jöttünk. Kíváncsiak voltunk, hogy mit is tud Jamaika 44 éves nemzeti büszkesége, aki évtizedek óta ontja magából a jobbnál jobb dalokat és nincs olyan világsztár díva, akivel ne készített volna már dalt.

EFOTT - péntek
Iván Ivett

Sean Paul közel 30 perc késéssel kezdett neki a koncertnek, amit azért az EFOTT közönsége elég nehezen tolerált. Hát nem Rihannán szocializálódtak a szentjeim. Ennyi késés azért még pont azon a határon van, amit el lehet viselni. A rapper aztán begyújtotta a rakétákat és egy órán keresztül akkor bulit nyomot, hogy egy fél perc megállás sem volt.

EFOTT - péntek
Iván Ivett

A koncertet hallgatva döbbentem meg, hogy ennyi slágere van. Volt olyan dal, amire csak fél perc jutott a nagy mashup buliban és így is végig robogott a bulivonat. Még azt a turpisságot is szivesen vettük tőle, hogy a Shape of Yout mindenféle indok nélkül elnyomta a rapper, méghozzá seanpaulosítva.

Megpróbálva kiszolgálni a közönséget, Sean Paul és csapata egy szállodalánc egész éves törülköző készletét szórta ki a csápoló népnek. Mi meg közben énekeltük a Get Busy-t, a Like a Glue-t meg a Cheap Thrills-t és azt kívántuk, hogy ez a buli soha ne érjen véget.

EFOTT

Sean Paul a házban!

Egy vastag óra után azonban sajna vége lett. De még a lezárás is olyan stílusos volt, hogy könnyedén bocsájtottuk meg Seannak, hogy nem tapsoltatja vissza magát, meg dolgoztatja a közönséget, szinte hiába.

Hát Sean, gyere még, minél hamarabb és minél többször!

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!