A netflixes Orange is the new black című sorozatban szereplő Samira Wiley valami egészen elképsztőt talált az egyik kirándulása alatt. A képen látható tábla a lehulló szarvasokra figyelmezteti az erdei túrázókat, alatta pedig ott a rövid magyarázat is, hogy a leopárdok gyakran felcipelik az áldozataikat a fák tetejére.
Ezek után pedig el lehet gondolkodni, hogy adott esetben melyik a veszélyesebb, a fáról lehulló szarvastetem, vagy a leopárd...
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!