Olaszország magánkézbe adna 200 műemléket

A tulajdonosok feladata lenne a felújítás, illetve, hogy az épület turisták számára vonzó szolgáltatást kínáljon.

A Trónok harca rajongóinak azonnal felcsillanhat a szeme, ha meghallja, hogy maga is várúr lehet. A sorozat készítése során rengeteg helyszínt és rengeteg régi várat, illetve kastélyt használtak fel annak érdekében, hogy tényleg azt az érzést kapjuk, mintha mi magunk is abban a világban élnénk. És tényleg könnyen bele tudjuk képzelni magunkat egy-egy várkapitány helyébe.

A sorozattól függetlenül, talán kevesen vannak, akik nem sétálnának szívesen, akár csak pár perc erejéig egy középkori vár falai között, vagy a romok mellett elhaladva ne gondolkoznának el azon, hogy vajon milyen lehetett az épület fénykorában, évszázadokkal ezelőtt, amikor nyüzsögtek benne az emberek, vagy éppen ostrom alatt állt.

Olasz műemlékek
www.boredpanda.com

Ezt a sokakban meglévő, szinte gyermeki álmodozást használná ki az olasz állam, ugyanis az országban hoztak egy olyan döntést, mely szerint a várakat, kastélyokat, és egyéb, már régóta nem használt történelmi épületeket magánkézbe adnák, ráadásul ingyen.

Olasz műemlékek
www.boredpanda.com

Ez az ingyenesség természetesen azért nem ennyire egyszerű. Az valóban igaz, hogy tényleg nem kell fizetnünk azért, hogy a tulajdonunkba kerüljön az adott épület, cserébe azonban fel kell újítani, és ki kell alakítani belőle egy turistaforgalom számára nyitva álló helyet.

Olasz műemlékek
www.boredpanda.com

Ezen feladat teljesítésére 9 év áll a nyertes pályázók rendelkezésére, de abban az esetben, ha valamilyen okból kifolyólag mégsem készülne el időben, a kilenc év egyszer meghosszabbítható, hogy sikeres legyen a projekt.

Olasz műemlékek
www.boredpanda.com

Azzal, hogy a több mint 200 magánkézbe kerülő épület pár éven belül fürdővé, hotellé, múzeummá, esetleg étteremmé, vagy bármilyen más turistacélponttá alakul, a döntéshozók azt próbálják elérni, hogy a legnagyobb idegenforgalmi célpontok, mint például Velence, egy kicsit felszabaduljanak és a turisták országon belüli eloszlása egy kicsit egyenletesebb legyen.

Olasz műemlékek
www.boredpanda.com
Olasz műemlékek
www.boredpanda.com
Olasz műemlékek
www.boredpanda.com

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!