Ó, gyönyörű Csillebérc, ahol szüleink még kisdobosként táboroztak, és rengeteg szép emlékük van onnan. Nekünk ha két szóban kéne jellemeznünk, csak annyit mondanánk: szocreál betontömbök.
Úttörő hangulat adott, indulhatott - nekünk már negyedszerre - a verseny. Az Országos Elsősegély-ismereti Verseny (röviden OEV) három internetes fordulóból áll. Minden feladatsor megoldásainak beküldésére kb. két hét áll rendelkezésünkre, ennek az a lényege, hogy különböző témákba - például balesetvédelem, elsősegélynyújtás alapjai, anatómia - minél jobban beleássuk magunkat, és sokat tanulhassunk belőle. Az írásbelik után a legjobb 18 csapat kerül a döntőbe, idén már 4 különböző kategóriában: 5-6. osztály (nekik korábban van a döntő), 7-8. osztály, 9-12. osztály és egészségügyi szakközépiskolák.
A gyakorlati döntő két napos, hogy azoknak, akik messzebbről érkeznek ne kelljen hulla fáradtan belekezdeni a versenyzésbe, plusz pár éve már a mentőtiszthallgatók és a társszervek versenyével hangolják össze az OEV-et.
Személy szerint nekem az idei döntő tetszett a legjobban, hála a szervezésnek. Első nap a szokásos ismerkedési feladatok sokkal kreatívabbra sikerültek, a mentési bemutatót a korábbi évektől eltérően nem az eredményhirdetés elé, hanem még péntekre rakták be, és a kaja még a szokottnál is finomabb volt.
A döntőre szombaton került sor, ahol egy 18 állomásból álló pályán kellett végigmennünk, ebből 14 gyakorlati kárhely és 4 pihenőpont volt. A pihenőpontokon jobban megismerkedhettünk az esetkocsik, a gyermekmentő és a tűzoltóautó felszerelésével, és idén először kamera előtt el kellett mondanunk véleményünket a versenyről. A kárhelyeken hétköznapi szituációkat jelenítették meg, láttunk el hajléktalanokat a nagy hidegben, motorosbaleset sérültjeit, vagy éppen egy rosszul elsült kémiakísérlet áldozatait. Ilyenkor rengeteg imitátor dolgozik, és a sminkesek igyekeznek minél élethűbbé tenni a sérüléseket.
Idén barátnőmnek egy álma vált valóra: miután készíthettünk egy közös csoportképet Győrfi Pállal, megkérdezte, hogy "csapathatnak-e egy szelfit", mert hogy ő már 5 éve erről álmodozik, amire az OMSZ kommunikációs igazgatója csak annyit mondott: "Persze, toljuk!" Az ilyen pillanatok egyébként nem ritkák ezen a versenyen.:D
Összességében, fantasztikus volt a hangulat, mi nagyon jól éreztük magunkat, és kívánjuk a szervezőknek, hogy jövőre is hasonlóan jó versenyt sikerüljön összehozni.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!