Nevelsz otthon undorító kaját, ami már (többek között) a szívedhez nőtt?

Nem vagy vele egyedül. Nem csak étel lehet ez, tulajdonképpen bármi, ami képes rohadni. Undorító, de soha nem hagynád, hogy kidobják, hiszen már a család része!

Ez lehet egy szelet kenyér a sütő alatt. Egy félig teli üdítős doboz a polc tetején. Egy kis izé a hűtőben. Az a kedvesen gubbasztó valami, abban a pohárban, amit soha nem használtok. Undorítóak? Talán. Mégis szeretjük őket. Nem igényelnek sok törődést, nem kell locsolni őket, megvannak már hosszú évek óta és kedves történetek tucatjai köthetők hozzájuk.

Emlékszel?

Amikor valaki részegen megkóstolta, mert „nincs annak semmi baja”. Esetleg pénzért, vagy, mert legtöbbünk baráti körében van egy „kóstolós srác”, akinek a történetei nagyrészt abból állnak, hogy miket evett meg gyerekként és ezeket hogyan próbálja azóta alulmúlni.

Amikor Anya ki akarta dobni, mert undorító és elkezdtétek a legnagyobb veszekedést, ami csak színjáték, hiszen közben azt vártad, mikor mászik odébb a kis izé, hogy Anya ne találja meg.

Amikor azt hittem eltűnt, pedig csak más lett a halmazállapota, vagy nagyobb lett, esetleg kisebb, megváltozott a színe? Minden ilyen változás a gondos nevelgetés és törődés ékes bizonyítéka.

Amikor a lakótársam késsel aludt, mert zavarta, hogy egy darab penészhez beszélek. Bizony jó volna azt mondani, hogy ittasan, de akkoriban nagyon magányos voltam és csak ő értett meg.

Amikor a lakótársam kiköltözött, mert elneveztem a darab penészt. Ez már más szintű kötődés, sokaknál soha nem alakul ki, mások állítják, hogy érzik, pedig nem. Ilyenkor, bármennyire is boldogok vagytok, kezdj el kissé aggódni.

Sok szép emlék… Néha a tudat is elég, hogy ott van, valahol a sarokban, védi a házat. Becsüljétek ezeket a kis gézengúzokat és, ha az egészségeteket féltenétek, vegyetek nekik egy szép vitrint, bár tapasztalatom szerint az átültetés komoly macera!

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!