Lezárult végre a szokásos év elejei eurovíziós hacacáré, megvan, hogy kinek tudunk majd szurkolni májusban Kijevben. És Pápai Jocinak tényleg lehet szurkolni, az Origo egy nagyon jól összerakott, full libabőr szám, amit még a bénácska kozsós rapbetét sem tud annyira elcseszni, hogy ne szeressük.
A nyolc döntős dal közül a zsűri négyet választott ki, akik között már csak a nézők szavazata döntött. Miután már minden dalon kétszer végigmentek Zsédáék a selejtezőben és az elődöntőben, nem volt nagy kunszt kitalálni, hogy melyik négyes lesz majd ott a legvégén, egyedül talán a gyengécske számot nagyon jól éneklő Radics Gigi, és az új stílusban is még mindig idegesítő, ámde valamiért szörnyen népszerű Tóth Gabi között volt kérdés, hogy ki fog beférni.
Végül Gigi volt ott a négyben Kanizsa Gina, Závodi + Berkes Olivér és Pápai Joci mellett, akit miután a zsűri is sima első helyen juttatott tovább, a közönségszavazást is hozta, így végül ő mehet Ukrajnába.
A Dal Akusztik díját is átadták az este, amit netes szavazás döntött el, ezt Benji nyerte a Karcok című dalával.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!