Láthatjuk, hogyan készül a csodálatos húsétel, a terv pedig az, hogy mostantól mindegyik újonnan nyíló KFC hasonlóképpen fog kinézni. A nyitás alkalmából akciós a hot wings kosár, ezért úgy döntöttünk, megengedünk magunknak egy adagot az ezredes csirkéjéből.
Egyik cimborámmal felkerekedtünk, hogy hozzájussunk az akciós husihoz. Mivel ritkán van rá pénzünk, hogy gyorsétteremben kajáljunk és az összes közül a kedvencünk (és egyben a legdrágább) a KFC, izgatottak voltunk, mert hát mégiscsak ünnepnap az ilyen.
Annyira vártam, hogy végre az ölembe foghassam azt a csodálatos kosarat, hogy
már egy órával a találka előtt lezuhanyoztam, borotválkoztam és ültem a lépcsőn a lakásomban
egyik cigit szívva a másik után.
Mikor odaértünk jutott eszembe, hogy mindent számításba vettem csak azt nem, hogy a Deák téren belül hol található pontosan az új étterem. Semmi gond, elkezdtünk piros dolgok irányába indulni (a KFC-nek piros-fehér a logója), de hol egy bankba, hol egy kínaiba, néha pedig nénikbe ütköztünk. Végül a telefonunk segítségével (bámulatos, hol tart ma már a tudomány...) megleltük a Helyet. Nem csoda, hogy nem találtuk a fent leírt keresési módszerrel,
ugyanis az új KFC-nek már nem piros a külseje.
Ugyanaz persze, csak szürkés színű. Miután megegyeztünk abban, hogy nem sok értelme van megváltoztatni a színt, elfeledtünk minden aggályunkat, nagy levegőt vettünk és beléptünk a szentélybe.
Azt hiszem, nem kell tovább taglalnom: Szeretem az ezredes csirkéjét! Ugyanakkor nem tartom látványkonyhának az új látványkonyhát. Egy hatalmas sor vége fogad bennünket, amikor belépünk, illetve egy nem számottevően más fajta dizájn. Gyakorlatilag olyan, mint a többi. Azzal a különbséggel, hogy valahol a messzi távolban, egy üveg mögött két szakácsnak kinéző srác csinálja a bármit. Mivel rendelni, illetve fizetni középen kell, a kaját pedig blokk ellenében baloldalon kapom kézhez, a jobb oldalt levő konyha abszolút nem esik útba rendelés közben. Amúgy meg el van takarva némi zöld izével (feltételezem, növények akarnak lenni) nem igazán látok belőle semmit.
Az újdonság erejével hatni próbáló étterem, nyilván sokkal érdekesebb lesz, ha a kezdeti tömegek elpárolognak és marad a jó kis keménymag, hiszen jelen helyzetünkben nem is merünk különösebben nézelődni. Az az érzés kerít hatalmába, hogyha nem kérem ki azonnal a csirkémet és húzok el a sorból illetve lehetőség szerint a kajáldából az enyhén megvadult, húsra éhes tömeg eltapos, mint Mufasát.
Ez természetesen érthető, egy kosárnyi csirke az mégiscsak egy kosárnyi csirke. Tudom, hogy mást is lehet ott kapni, de rám mindig is ez volt a legnagyobb hatással. Miután megkaptuk a kosarainkat (amit meglepő gyorsasággal adtak ki, amint fizettünk), nem maradunk. Nincs is jobb, mint tengernyi husival beülni a tv, laptop, Ipad stb. elé. Lényegesen látványosabb. És a kaja valóban tengernyi. Kifelé menet (az emberek szemében nyoma sincs kedvességnek:
mi vagyunk azok a szemetek, akik már megkapták a csirkéjüket.
Komolyan veszélyes hely.) átadom a szatyrot a haveromnak, hogy érezze az étel súlyát. A boldogság és a plusz nehezék annyira megrészegíti, hogy majdnem leveri a falról a tv-t, amiben megy valami klip, számomra érthetetlen módon mindig lenémítva.
Bizonyára, ha közelebb merészkedünk, és valamelyikünk a másik nyakába ül, beláthattunk volna a konyhába, így azonban nem sok látványban volt részünk.
Nem akarom, hogy csirkék szaladgáljanak az étteremben és valamiféle catcafé-szerű ötlet alapján simogathassam őket evés közben vagy rábökhessek egyikre, hogy őt szeretném megenni. De jó volna, hogyha valamit ennyire beharangoznak, az beváltsa a hozzá fűzött reményeket. A kaja viszont kitűnő. Nem tudom, meddig tartanak ezek a nyitási akciók, de addig együk a csirkét, amíg megtehetjük.
