Öregszem. A gondolattól, hogy pénteken ÉS szombaton is elmenjek bulizni, konkrét gyomorgörcsöm van. Néha még az egy is sok. De hát menni kell, rendületlenül, hiszen a tök ugyanolyan bulik soha nem érhetnek véget!
Hát rendben, nyakamba veszem a várost, ami mostanában kicsit összement, hisz, ami 10 percnél távolabb van gyalog, az nem létezik. Taxi? Mi vagyok én, Rockefeller?
Természetesen az indulás sem működik olyan spontán, mint egykor. Tizenéves koromban, csak magamra kaptam a dezodort, meg a pólót, másfél óra megfeszített munkával olyanra lőttem be a hajam, mintha elaludtam volna, még négyszer visszamentem a tükörhöz, hogy ellenőrizzem a pattanásaimat, majd a szokásos „kéne egy kis pénz” társasjátékot győzelemmel, vagy döntetlennel zárva, kiléptem az ajtón.
Szerencsére a pattanásoktól azóta megszabadultam és pénzt is egyre ritkábban kérek, de van, ami kitölti az így keletkezett űrt. Például az evés. Ha az alkohol bevitelhez túl közel esik az időpont, amikor eszem, akkor abból hányás, rosszullét lesz, sőt a szesz sem hat olyan jól. Nade, ha túl korán van, akkor éhes leszek mire odaérünk! Tökéletesen kell belőni a táplálkozást, különben nincs buli! Abba már bele se megyek, hogy míg annak idején (jesszus) a másnap maximum egy délelőttig tartott, mostanra fel vagyok rá készülve lélekben, hogy egy kiadósabb buli után 2-3 napig használhatatlan vagyok.
Mindegy, elindulok. Odaérve (ahova éppen megyek), rosszallóan csóválom a fejem, hogy miért van itt ennyi ember. És miért ilyen hangosak?
Hová tűntek a jó kis régi csehók, ahol halkan szólt a háttérben a zene és nem rekedtem be attól, hogy kértem egy sört? Az egy dolog, hogy vannak ilyen helyek. Az is egy dolog, hogy már mindenhol hangosan kell beszélni. De kifejezetten zavar, hogy ezt a decibel dömpinget, teljesen függetlenül a zene műfajától, mindenképp betartják.
Oké, egy techno-s helyen, vagy valahol, ahol van lehetőség táncolni, dölöngélni és tényleg a hely profiljába vág az átüvölthetetlen muzsika, ott nem ragaszkodom a beszélgetéshez. Ha nem tetszik, megyek máshova, esetleg a „te kérsz még egy sört, vagy induljunk” típusú kardinális kérdéseimet, majd felteszem a hely előtt az utcán.
De amikor szó szerint kiüldöznek a helyről a zenével, ami olyan hangos, hogy gyakorlatilag már az élvezeti értéke csökken, azt nem tudom megérteni. Persze, eddig arra fogtam, hogy öregszem, de valójában soha nem voltam az a típusú bulimacska, aki értékeli az ilyesmit. Másnap úgyis fájni fog a fejem, legalább az aznap estét hagyjátok meg nekem! És igen, ez rímelt.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
