Egy kalapáccsal a kezében jelentette be a hírt.
Natalie Portman visszatér majd a Thor 4. részében, miután a harmadik részben nem szerepelt. A Jane Foster szerepét alakító színésznő most szuperhős lesz, a női Thor szerepébe bújik majd.
Ezt a tegnap megtartott Comic-Con rendezvényen jelentették be, ahol Natalie egy kalapáccsal a kezében lépett a színpadra, ezzel is megerősítve a hírt. A színésznő játszott a sorozat első két részében, a harmadikban azonban nem.
A Thor negyedik része, ami a Love and Thurder (Szerelem és mennydörgés) címet kapja, 2021-re várható.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!