Nem is olyan régen, szeptember második felében volt az Európai mobilitási hét és annak keretei közt, az autómentes nap. Mindenkit arra biztattak, hogy sétáljon többet, menjen gyalogosan, vagy kerékpárral a munkahelyére, vagy bárhova, ahova aznap mennie kell. Mindezt a környezettudatosság növelése érdekében hirdették meg.
A gépjárművek által kibocsátott káros anyagok nagy mértékben hozzájárulnak a levegőszennyezés és az üvegházhatás kialakulásához. Ezért lenne fontos, hogy egy kicsit környezettudatosabban éljünk, és néha az amúgy is egészségesebb alternatívákat válasszuk, amikor megyünk valahova.
Minden államnak alapvető érdeke, hogy csökkentse a környezet szennyezését, de vannak akik többet tesznek érte puszta felhívásnál. Tavaly Hollandiában már bemutattak egy éjszaka világító bicikliutat, amit többek között LED-technológiával világítanak ki. Érdekesség még az is, hogy az első ilyen út pont Észak-Brabant tartományában készült el, ahol a híres impresszionista Vincent Van Gogh is született, és a kivilágított kerékpárút kísértetiesen hasonlít a csillagos éj című festményéhez.
Idén Lengyelország is beszállt a dologba, oly módon, hogy majdnem megegyező kivitelezéssel belekezdett hasonló járdák és bicikliutak kiépítésébe.
A lengyel változat azonban teljességében napenergiával működik, azaz feltöltéséhez csak egy kis napsütés szükséges. Egy töltéssel több mint tíz órán keresztül tud világítani.
Ugyan egyelőre még csak tesztelési fázisban van, nagyon reméljük, hogy más országokban is megjelenhet, ugyanis nagyon jó ötlet és mi is szívesen bicikliznénk esténként hasonlóan kivilágított utakon.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!