Múmia érkezik a Jupiter holdjára

Újabb hét, újabb filmes univerzum születik. De jó!

A múmia

Sok idióta dolog volt a 90-es években, de kár lenne tagadni, hogy a legkirályabb kalandfilmek ebben az évtizedben készületek. Amelynek ízét valahogy azóta sem találjuk már, Hollywood hiába próbálkozik mindenféle remakkel, reboottal meg egyéb hülyeséggel. Most a '99-es Múmián a sor, amit friss köntösbe bújtattak, ráadásul univerzumot építenek mellé. Nos pár dolog változott, mert a múmia ezúttal nem férfi hanem nő és nem Brendan Fraser, hanem Tom Cruise a főszereplő.

Engem a produkció egyelőre hidegen hagyott, majd meglátjuk a hétvége elmúltával, hogy mennyire osztották a mozinézők a véleményemet.

Jupiter holdja

Mundruczó Kornél négy évvel ezelőtt nagyot ment a Fehér istennel és most itt van az új filmje, ami megintcsak egy különös világban játszódik. Egy levitálni tudó menekült a film főszereplője, akinek nem csak a szokásos menekülteket érintő problémákkal kell szembenézni, de egy kétszínű világgal is, ahol megpróbálják különleges képessége miatt kihasználni.

A filmet Cannesban nagyon bírta Will Smith, aki a zsűri egyik tagja volt. Szóval valószínű van benne spiritusz.

Az óra

Feliratos, bolgár-görög filmdráma egy vasúti dolgozótól, aki egy becsületesen leadott talált pénzkupac után a gazdasági korrupció melegágyába kerül. Pedig ő nem akar egyebet csak tovább dolgozni a sínek mellett és hordani apja karóráját.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!