Most már igazán lehetne fesztiválszezon!

A téli fagyban nosztalgiázunk kicsit, és felidézzük a tavaly nyár fesztiválemlékeit.

Körülbelül most járunk a tavalyi és az idei fesztiválszezon közt félúton, úgyhogy ebben a lucskos, hideg időben összeszedtük a tavalyi nyarunk legemlékezetesebb pillanatait. Mi ezeken a fesztiválokon jártunk tavaly nyáron:

Május végén a Rakéta fesztivállal és a Belfeszttel nyitottunk. Pogóztunk a hajón, cigiztünk teltházas klubok előtt, és közben ki is pihentük magunkat.

Csatári Gergely

Sopronban folytattuk a bulit, ahol divattippekkel nyitottuk a Voltot, amiket a 0. napon meg is fogadtunk magunknak, később pedig az Iron Maiden koncertjén állt el a lélegzetünk.

Lengyel Alexandra

A Balaton Soundról is bejelentkeztünk, aztán kicsit ki is akadtunk a körülötte keletkezett balhékon.

Az Alterábáról naponta tudósítuttunk. Itt az első, a második, a harmadik, a negyedik és a zárónap eseményei.

Jártunk Veszprémben az Utcazenén, aztán Fehérváron a Fezenen is.

Végül pedig jött a főattrakció, a Sziget. A -1. napon nem csak buliztunk, de gyorsan felderítettük az árakat is. Csináltunk képeket, és panaszkodtunk, hogy lassan indul be a buli, de aztán a Muse csak betolta a buliszekeret, David Guettán meg már egyenesen behugyoztunk, bár ebben volt irónia. Ifjú kolleginánk elsőfesztiválozó lett, és végül zárónapoztunk egy nagyot, aztán kihirdettük a Sziget himnuszát.

Lengyel Alexandra

Reméljük idén nyáron is sikerül telepakolni a baszatáskát. Mi ott leszünk, és megteszünk mindent.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!