Mire való ez a kis zseb a nadrágunkon?

Gyermekkorunk legnagyobb rejtélyére találtuk most meg a választ.

Nemrég, már számolni sem tudom hányadik alkalommal, sikerült beleszorulnia az ujjaimnak ebbe a pici zsebbe. Miközben őrült módjára próbáltam kirángatni a csapdába esett végtagvégződéseimet az utcán, elgondolkoztam: Van ennek célja is? Vagy csak arra találták ki, hogy néha-néha hülyét csináljak magamból mindenki előtt?

Egy gyors kereséssel az interneten megtaláltam a választ. Az "ötödik zsebet", ahogy a szakemberek nevezik, azért találták ki, hogy a férfiaknak legyen hová tenni a zsebórájukat. A legelső változat 1873-ban jelent meg a Levi's egyik farmerjén.

Farmer farmereknek

A dizájnerek arra találták ki ezt az ujjcsapdát, hogy megvédjék a cowboyok óráit attól, hogy a sok lovaglás közben kiessenek a zsebeikből. A nyakba akasztós megoldás azért volt necces, mert a földművelés és az állatok terelgetése közben gyakran összegabalyodtak, vagy elszakadtak a láncok. Na meg az sem lehetett túl kellemes, amikor ügetés közben fejbe verték magukat az óráikkal.

Habár cowboyok még ma is léteznek, a zsebórák az első Világháború idején kimentek a divatból. A háborúban a katonáknak gyorsabb, és praktikusabb megoldás kellett arra, hogy megnézzék, mennyi az idő. Az, hogy a zsebeikben kellett kotorászniuk, veszélyes művelet volt, hiszen a lövöldöző ellenség nem várta meg, amíg megnézte valaki az időt. Így lettek népszerűek a karórák

Az ötödik zseb
Skynews.com

Azonban a Levi's nem változtatta meg az ötödik zseb dizájnját, csupán a méreteivel játszadoztak. Eredetileg tíz centi szélesek voltak az óratartók, mára viszont maximum 7,5 centisek lehetnek.

A kedvenc óvszerrejtekhely

A farmermágnások oldalán azt is megtaláltuk, hogy az évek során sok funkciót betöltött ez a kis "rekesz", és olyan neveket aggattak rá, mint a "határzseb", "óvszerzseb", vagy "érmezseb".

Azt mondják nem csak arra jó, hogy apró dolgokat dugjunk el benne, hanem a nadrágok stílusához is sokat hozzáad. A farmer őrültek pedig kifejezetten imádják, ahogy néhány mosás után kopni kezd a kicsi zseb széle, mert szerintük úgy sokkal menőbbnek néz ki az egész.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!