A Juno űrszonda hétfőn megérkezik uticéljához, és Jupiter körüli pályára áll. A Juno azzal, hogy olyan közel kerül a gázóriáshoz mint még soha egyetlen szonda sem, rengeteg új információt adhat a Jupiter keletkezéséről, amiből a kutatók a többi bolygó, köztük Földünk kialakulásáról is sok mindent tudhatnak meg.
Az űrszondát 2011 augusztus 5-én indították bolygóközi útjára. A Juno körülbelül másfél tonna, 3 és fél méter az átmérője, és napelemek látják el energiával. Mivel a Jupiter körülbelül ötször olyan távol van a Naptól, mint a Föld, ezért sokkal kevesebb energia éri a paneleket, viszont a Juno napelemei jóval hatékonyabbak a korábbi úrjárművekhez képest. Mivel a Jupiter körül extrém sugárzás uralkodik, a Juno precíz műszereit a világon egyedülálló rendszerek védik.
A NASA's Eyes program segítségével valós időben követhetjük Juno útját. Alig várjuk, hogy felfedezhessük a Jupiter titkait!
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!