Megtalálták az ellenszert a tanórák alatti unalomra

Mi örültünk volna hasonló megoldásoknak, főleg ha a mindennapi testnevelést is felváltotta volna.

Mindenki ismeri azt az érzést, amikor annyira unalmas egy-egy tanóra, hogy legszívesebben felugrana és inkább körbefutná az iskolát százszor, minthogy végig kelljen hallgatnia az anyagot.

Már sokszor kimutatták, hogy a kora délelőtti tanórák azért nem túl eredményesek, mert a diákok még csak ébredeznek, a 7-8. óra pedig azért nem, mert már mindenki elfáradt, vagy az életét is elunta.

DeskCycle
www.boredpanda.com

Az iskolai unalom millióféleképpen jelentkezhet, és erről a legtöbb tanár a végtelenségig tudna mesélni. Padon dobolás, az előttünk ülő székének rugdosása, az íróeszközök rágcsálása, vagy akár szerencsétlen radír ceruzával történő szurkálása.

Az Egyesült Államokban egy tanárnő okos húzással állt elő, hogy mindezen pótcselekvésekre megoldást találjon. Fogta magát, beszerzett egy osztályteremnyi mini bike-ot (kicsi szobabicikli), és minden pad alá tett egyet, hogy a diákok inkább azt tekerjék, minthogy mással üssék el az időt.

Az ötlet annyira sikeres volt, hogy már egész iskolákat akarnak felszerelni hasonló eszközökkel, ugyanis a tanulók sokkal jobban odafigyelnek, miközben a felesleges energiát is levezethetik.

Szobabicikli az iskolában
http://www.boredpanda.com/kids-cycling-school-desks-focus-concentration/

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!