Megjöttek a tavasz első hírnökei

Nem, nem a madarak, hanem a mindenhova becsengető Jehova tanúk.

Keveset vagyok otthon a délelőtti órákban, szóval gyakran elkerülöm a postást. Ő ezt azzal bosszulja meg, hogy odaadja a csomagjaimat a kutyának, aki nagy örömmel elássa őket a hátsó kertben. De van egy csoport, akiket még én sem tudok elkerülni, ők a Jehova tanúi. Mindegy merre megyek, mindegy ha csak későn este vagyok otthon, ők megtalálnak.

Jobban tudják merre jársz, mint a szüleid

Vasárnap (!) reggel arra keltem, hogy elromlott a csengő. Csak annyit hallottam, hogy megállás nélkül kerreg, mintha éppen éppen fel akarna robbani. Mire kiértem a nappaliba, addigra elhallgatott, szóval nem csaptam le egy seprű nyelével. Viszont meghallottam egy férfit a kapu elől kiabálni.

Jónápóóót, van itthon valaki?

A tájszólás tökéletes példája volt az illető, de akkor még azt hittem, hogy csak a postás hozott valamit, amit alá kell írni.

Gyorsan az ablakhoz rohantam, hogy nehogy ez is a kutya szájában landoljon, és kiköszöntem a hatvan helyen lyukas

Kicsinálták Kenny-t!

feliratú alvós pólómban, hogy szép jó reggelt. Itt tenném hozzá, hogy ez valamikor reggel hét körül történt, a hajam egy nagy darab csomóvá állt össze, és annyira álmos voltam, hogy a fejemből is alig láttam ki. Mondjuk így: nem voltam túl friss.

Nem tudom, hogy melyikünk lepődött meg jobban; én azt látván, hogy egy öltönyös faszi molesztálja a csengőnket már korán reggel, vagy az öltönyös faszi, azon, hogy én hogy néztem ki. Szerintem ha lett volna nála szentelt víz, akkor azt tuti hozzám vágja.

Gondolom nem túlzás azt mondani, hogy néhányan ezt tennénk
Tumblr

Szóval nagy kerek szemekkel rám nézett az illető, és csak annyit bírt kinyögni, hogy:

Ön már megtalálta Jézust?

Akkor esett le, hogy ez bizony nem egy jól öltözött postás, hanem Jehova egyik tanúja, mert már korán reggel terjeszteni kell az igét. Néhány másodperc gondolkodás után, mielőtt még belekezdhetett volna a mondandójába, csak annyit mondtam, hogy

Igen!

, és becsuktam az ablakot.

Már két fronton támadnak

De már nem csak otthon találnak meg a mindenféle hívők. Nemrég Szombathely főterén sétáltam keresztül, és azon a pár száz méteren három hívő is megállított, hogy a kezembe nyomjon néhány szórólapot. Az első egy törtmagyarsággal beszélő amerikai cserediák volt. Amikor bemutatkozott, azt hittem, hogy csak útbaigazítást akar kérni, szóval nagy mosollyal az arcomon válaszoltam neki, hogy,

Yes, I do speak English

.

Aztán két másodperccel később kiderült, hogy ő igazából egy mormon, aki a "küldetését" végzi Magyarországon. Nagyon kedves srác volt, de nehéz volt megállni, hogy ne röhögjem el magam, amikor már harmadszor mondta nagyon büszkén, hogy mennyire szeret misszionárius lenni. Végül megkaptam tőle a Mormon könyvét, ingyen és bérmentve, és meghívott, hogy menjek el egy angol órára, amit ő tart. Kedvesen megköszöntem neki, de vissza kellett utasítanom, hiszen suli mellett nem igazán férne bele az időmbe még ez is.

Elköszöntünk, aztán folytattam az utamat, de alig sétáltam 200 métert, amikor egy élénk, narancsszínű ruhába öltözött fazon lépett elém. Ő már gyorsabban bemutatkozott, elmondta, hogy egy Krisna-völgyi szerzetes, és adományokat gyűjt, hogy továbbra is fenntarthassák a kis farmjukat. Ő is akart adni könyveket, igaz már csak pénzért, amit gyorsan visszautasítottam. Azért adtam neki egy kis aprót, cserébe meg kaptam egy köteg olvasnivalót és egy matricát. Zsír!

Valahogy így nézett rám a hapsi
Tumblr/Scrmqueensdaily

Ekkorra már kicsit késésben voltam, szóval gyorsabb tempóra kapcsoltam, és szinte keresztülfutottam a főtér maradék részén. Éppen átmentem a járdára, amikor még egy öltönyös került elő a semmiből, és ledarálta a jól betanult

Ön már megtalálta Jézust?

kérdését. Kedvem lett volna valami hasonlót mondani, mint amit az előbb leírtam, de csak udvariasan közöltem vele, hogy nem érek rá, mert sietnem kell. Erre a fószer csípőre tette a kezét, és olyan bitch face-szel nézett rajtam végig, hogy azt tanítani kéne.

De azért még megáldotta az utamat, és a kezembe nyomott egy prospektust, arról, hogy mennyire el fog jönni az Apokalipszis és mennyire meg fogunk halni mind. Szerintem direkt nekem választotta.

Szóval, ha valakinek sok a szabadideje, és kevés az olvasnivalója, az menjen egy kört a lakhelye főterén. Biztos, hogy mire eljut az egyik végéből a másikba, addigra legalább egy bokorból előugrik egy hittérítő.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!