Megérkezett a Wonder Woman második részének első előzetese

Egészen Brazíliáig utazott a főszereplő, Gal Gadot és a rendezőnő, Patty Jenkins, hogy bemutassák az első jeleneteket.

Élőben közvetítették a Twitteren a nagy eseményt Brazíliából, hogy a rajongók az egész világon egyszerre láthassák a nyáron érkező Wonder Woman 1984 legelső hivatalos trailerét. De ha valaki netalán mégis lemaradt a nagy premierről, szerencsére annak sem kellett sokáig búslakodnia, mivel hamar felkerült az internetre is az előzetes.

Ahogy arra már a címből is lehet következtetni, a Wonder Woman igencsak akciódúsnak ígérkező második felvonása a nyolcvanas évekbe kalauzol majd bennünket és a rajongók legnagyobb örömére az első részben halottnak hitt Steve Trevor (Chris Pine) is visszatér.

A trailerből egyébként megismerhetjük a két új főgonoszt, Barbara Minervát, azaz Cheetah-t (Kristen Wiig) és Max Lordot (Pedro Pascal) is. De a két főszereplő mellett még két ismert arc is visszatér Antiope (Robin Wright) és Hippolyta (Connie Nielsen) személyében.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!