Az idei azért is érdekes évszám, mert akik 2000-ben születtek, már nagykorúvá érnek idén. És érdekes még azért is, mert egy 1998-as dallistát nézegetve rengeteg olyan dal jelent meg, melyeket meghallva valahol, ma is dúdolunk, pedig már két, azaz KETTŐ évtizede, hogy a slágerlisták első helyéért harcoltak.
1998-ban én az általános iskola utolsó osztályát kezdtem, kényelmetlen faszékeken csingáztam, fogalmam nem volt, merre visz majd az élet, hogy mit is akarok igazán. (Kicsit korai ennyi idősen választás elé kényszeríteni az embert, hogy döntse el, mi is akar majd lenni, nem?)
Emlékeim szerint 1998 volt az az év, amikor először női ruhába bújtam egy osztálybuli alkalmával. A többieknek jó poén volt, nekem viszont talán az első felismerés, hogy mi is az, ami bennem van. Hihetetlen, számomra szinte sokkoló, hogy ezeken az osztálybulikon már akkor ezek a zenék szóltak.
Vajon azoknak, akik idén nagykorúvá válnak, nekik mondanak ezek a zenék valamit? Ha nekik, nem is, sokunk rengeteg emlék bújhat elő, ha valahol meghalljuk ezeket. Ez az én tíz kedvencem 20 évvel ezelőttről:
1. Cher – BelieveAz elmúlt húsz évben az énekesnő (a szikének hála) szinte semmit nem változott, éppúgy, ahogy a dalain sem fogott az idő vasfoga. Cher örök.
Időnként felrepül a hír, hogy összeáll a legendás csapat, de ez sajnos még mindig várat magára.
A 90-es években volt karrierje csúcsán, talán ma már senkinek nem mond semmit a neve, de csak míg ezt a dalt meg nem hallja.
Vitathatatlanul a legnagyobb sikerük ez a dal, több romantikus filmben is felcsendül. Jó oka van rá:
A svéd énekesnő alakítása Grammy-díjat is kapott, az év dala lett 1998-ban.
A dán gumipop-együttes a Barbie Girl című dallal lett világhírű, 98-ban ezzel a balladával bitorolták a sláger listákat.
Nyolc év után 1998-ban jelent meg a My Love Is Your Love című albuma, ezen szerepelt.
Kell ehhez a dalhoz bármit hozzáfűzni? Ki nem dúdolja, ha meghallja valahol?
Hihetetlen, de igaz. Idén már 20 éve, hogy tudjuk ki is Britney, akit szinte azonnal a pop hercegnőjének kiáltottak ki. Tagadhatatlanul ő a 21. század Madonnája, még a közelmúltbeli bizarrságai mellett is - mindenki, aki utána jött, merített belőle.
Négy Grammy, több, mint négymillió eladott példány, négyszeres platina lemez. Ezek a nyers adatok a Pop Királynőjének 1998. márciusában kiadott lemezével elért sikereiről. Sokan a mai napig ezt tartják élete legjobb albumának. Nehéz egy dalt választani erről az albumról, nekem ez az abszolút kedvencem: