Európa leglepukkantabb helyein érzi jól magát a német fotós

Németország újraegyesítése óta nyomja az ipart.

Christian Richter, a harminchat éves német fotós az elmúlt hét évet azzal töltötte, hogy bejárta Európát és benézett minden lepusztult épületbe. A felfedezés öröme mellett a textúrák sokszínűsége is nagyon vonzó volt a fotós számára.

Elhagyatott helyek Európában
Christian Richter

Ezek a helyek arra emlékeztetnek, hogy minden csak átmeneti

– mondta Richter az elkészült képekről.

Elhagyatott helyek Európában
Christian Richter

Németország újraegyesítése után, 1989 környékén kezdett el fotózni, de addigra már fényképezőgép nélkül felfedezte a romos épületeket. Amikor évekkel később az egyik barátja neki adta a régi digitális gépét és újra elkezdte bejárni a lepukkant helyeket.

Elhagyatott helyek Európában
Christian Richter

Richternek nem számít, hogy gyár, lépcső, kápolna, színház, a lényeg, hogy kellően elhagyatott legyen, a dokumentálás mellett pedig arra is figyel, hogy megvédje ezeket a helyeket a vandáloktól.

Elhagyatott helyek Európában
Christian Richter
Elhagyatott helyek Európában
Christian Richter
Elhagyatott helyek Európában
Christian Richter
Elhagyatott helyek Európában
Christian Richter
Elhagyatott helyek Európában
Christian Richter
Elhagyatott helyek Európában
Christian Richter
Elhagyatott helyek Európában
Christian Richter
Elhagyatott helyek Európában
Christian Richter
Elhagyatott helyek Európában
Christian Richter
Elhagyatott helyek Európában
Christian Richter
Elhagyatott helyek Európában
Christian Richter
Elhagyatott helyek Európában
Christian Richter
Elhagyatott helyek Európában
Christian Richter
Elhagyatott helyek Európában
Christian Richter
Elhagyatott helyek Európában
Christian Richter
Elhagyatott helyek Európában
Christian Richter
Elhagyatott helyek Európában
Christian Richter
Elhagyatott helyek Európában
Christian Richter
Elhagyatott helyek Európában
Christian Richter
Elhagyatott helyek Európában
Christian Richter
Elhagyatott helyek Európában
Christian Richter
Elhagyatott helyek Európában
Christian Richter
Elhagyatott helyek Európában
Christian Richter
Elhagyatott helyek Európában
Christian Richter
Elhagyatott helyek Európában
Christian Richter
Elhagyatott helyek Európában
Christian Richter
Elhagyatott helyek Európában
Christian Richter
Elhagyatott helyek Európában
Christian Richter
Elhagyatott helyek Európában
Christian Richter
Elhagyatott helyek Európában
Christian Richter
Elhagyatott helyek Európában
Christian Richter
Elhagyatott helyek Európában
Christian Richter
Elhagyatott helyek Európában
Christian Richter
Elhagyatott helyek Európában
Christian Richter
Elhagyatott helyek Európában
Christian Richter
Elhagyatott helyek Európában
Christian Richter
Elhagyatott helyek Európában
Christian Richter
Elhagyatott helyek Európában
Christian Richter
Elhagyatott helyek Európában
Christian Richter
Elhagyatott helyek Európában
Christian Richter
Elhagyatott helyek Európában
Christian Richter
Elhagyatott helyek Európában
Christian Richter

Via HuffPost

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!