Az gondolom sokaknak már nem újdonság, hogy Carrie Fisher halála után Lea hercegnőtől nem kell azonnal búcsúznia a Star Wars fanonak, hiszen a filmet gyártó Lucasfilm hivatalosan is megerősítette, hogy a karakter benne lesz az idén télen mozikba kerülő VIII. részben is. Ficherrel ugyanis már leforgatták a filmhet szükséges jeleneteit.
Ezzel azonban Leia szerepe nem ér véget a Csillagok háborúja univerzumban, hiszen most újabb hivatalos bejelentés érkezett a stúdiótól, amiben azt firtatják, hogy Lea bizony benne lesz a IX. részben is. Nem digitálisan, mint ahogy láthattuk a Zsivány egyesben, hanem rögzített, ám eddig fel nem használt felvételeket fognak alkalmazni.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!