Bár sokan így gondolják, az egészséges élet nem csupán zöldségevésből áll. A változatos menü komoly logisztikát igényel és sokszor csak a pénztárnál döbbenünk rá – fitt ételeket főzni és enni nem olcsó mulatság. A csapból is ez folyik és egy-egy vásárlás után talán mi is hajlamosak vagyunk elhinni, hogy így van. Pedig lehet máshogy.
A tervezés és trükközés kezdetben fárasztó lehet és igen, úgy tűnik majd, hogy minden nap az evés körül forog. De a spórolásból hamar rutin lesz és az, hogy ne csábuljunk el az első előre csomagolt műkajának, talán megér ennyit.
A jelszó: szezonális
Kétségtelenül jó és kényelmes, hogy bármikor vehetünk paradicsomot, az viszont sokunk figyelmét elkerüli, hogy télen jóval többet fizetünk érte, mint amikor szezonja van. Látszólag apróság, mégis sokat spórolhatunk vele, ha étrendünket a szezonális zöldségek és gyümölcsök alapján tervezzük.
Porciózz és fagyassz!
Aki nem egy egész családot lát el, az tudja: egy emberre főzni nem túl gazdaságos. Az alapanyagokat ugyanúgy meg kell vennünk, a félkilós és kilós csomagolásokról nem is beszélve. De csupán ezért nem kell három-négy napig ugyanazt ennünk, sem ételt kidobnunk. A megoldás néhány műanyagdobozban és a fagyasztóban rejlik. Változatos és egészséges étkezés megoldva, plusz, ha épp nem lesz kedvünk/időnk főzni, akkor csak kivesszük a mélyhűtőből a B menüt.
Nem romlandóból nagy mennyiség
A konzerves bab és tonhal nem romlik ránk már holnap, így bátran betárazhatunk belőle. Már csak azért is, mert a legtöbb esetben megéri nagytételben vásárolni. A darabárat azért érdemes mindig leellenőrizni, hisz néhány termék esetében szinte semmit sem spórolunk ezzel a taktikával.
Ebéd az akciók szerint
Nem kell minden nap ezt a trükköt alkalmazni, de ha éppen nem tudjuk, hogy mihez lenne kedvünk, akkor érdemes ránézni az akciós pultra. Ha rögtön megfőzzük/megesszük, amit vásároltunk, akkor az sem baj, hogy aznap jár le a termék szavatossága. A pénztárcánk viszont annál hálásabb lesz.
Piacozz zárás előtt
Nem örökérvényű javaslat, de olykor bejön: ha piacozni támad kedvünk, tegyük zárás előtt. Előfordul ugyanis, hogy az áru már nem bírná ki másnapig, így az árus az átlagosnál is nagyobb hajlandóságot mutat az alkudozásra. Nem ezzel a módszerrel fogunk tízezreket spórolni, de ki a kicsit nem becsüli…
Fúziós konyha a fagyasztóból
Emlékszünk még arra a fél adag rizsre és arra a zöldségre, amit néhány ponttal feljebb fagyasztottunk le? Olvasszuk ki, dobjuk egy serpenyőbe némi hal vagy hús társaságában, esetleg kutyuljunk hozzá egy kis mártást és kész is. Nem kell a gyereket nevén nevezni, ezek a recept nélküli spontán ebédek a legjobbak.
Tervezni, tervezni
Az elején fárasztó, de aztán belejövünk és hálásak leszünk magunknak, hogy belevágtunk. Az, hogy sokat dolgozunk vagy tanulunk nem kifogás. 5-10 percünk csak akad, ha máskor nem a munkaidő vagy az óra végén, hogy végiggondoljuk mit és hol veszünk meg. Ha pedig hozzávaló van, csak ötlet nincs, akkor irány a Mi van a hűtődben? és máris új világok tárulnak elénk.