Kong: Koponya-sziget
A Marvel filmes univerzuma után a Legendary is univerzum építgetésbe kezdett. Méghozzá egy szörnyes világ kialakításába, aminek az első alapköve a 2014-es Godzilla volt, most pedig megérkezett a második film is, a nagyon mérges és nagyon nagy gorilla főszereplésével. A kritikák eddig bíztatóak, és megmondom őszintén én is baromira kíváncsi vagyok erre a mozira. Nem is csak maga Kong miatt, hanem amiatt is, hogy miként rakják össze az építőkockákat, aminek következő állomása egy Godzilla vs. King Kong lesz.
Rock csont
Elég nehéz belőni azoknak az animációknak a minőségét, amik egyik nagy stúdióhoz sem tartoznak. A Rock Csont esetében is ez a helyzet, hiszen se nem Disney, se nem DreamWorks, se nem Pixar. Az mindenesetre bíztató, hogy ennek a filmnek az az Ash Brannon a rendezője, aki a nagyon kúlra sikeredett Vigyázz, kész, szörf!-öt is elkövette. Rendezője és írója is volt a pingvines filmnek. A sztori viszonylag könnyen befogadhatónak ígérkezik, a valósítsd meg álamid és az légy, aki lenni akarsz üzenetekkel.
A fehér király
Dragomán György világ szinten sikert aratott regénye nyomán, most egy angol-német-svéd-magyar koprodukcióban készült el A fehér király. A sztori meglehetősen sok áthallást rejt a rendszerváltás előtti Magyarországgal. Diktatúra, ügynökök, árulók, elhurcolt apa, árulónak bélyegzett család, és így tovább. Bár a film több nemzetközi filmfesztivál díj-jelölését is begyűjtötte, a közönség eddig kissé visszafogott rajongással kezelte. Azért mi menjünk csak el és nézzük jól meg magunknak.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!