Két perc alatt 38 szöget lehet egy deszkába fejelni

Legalábbis a hivatalos rekord ennyi. Otthon azért ne próbálgassuk!

Az eddig sem volt titok, hogy Guinness-rekordot felállítani nagyjából bármilyen őrült ötlettel lehet, mivel általában minden próbálkozást befogadnak. Ennek megfelelően a számtalan, tényleg ámulatba ejtő rekord mellett, rengeteg olyan teljesítmény szerepel a rekordok könyvében, amit a józan gondolkodású ember elsőre biztosan nem tud hova tenni.

Legyen az vicces, életveszélyes, állatokkal kapcsolatos, vagy éppen az, hogy megsütik a világ legnagyobb pizzáját, vagy tortáját, a rekordok sokféleségének tényleg csak az emberi fantázia szabhat határt.

Guinness Rekord
www.guinnessworldrecords.com

Pár hónapja írtunk a legfrissebb csúcsdöntésekről, amelyek aztán be is kerültek a Guinness Rekordok Könyve 2017-es kiadásába és most ismét egy újabb érdekes mutatványt szeretnénk megosztani veletek.

John Ferraro, akit a legtöbben csak "Kalapács Fejűnek" hívnak legújabb attrakciója nyomán elmondhatja magáról, hogy immáron kétszeres csúcstartó, hiszen már korábban bekerült a rekorderek közé egy hasonló mutatvánnyal, amikor is 45 téglát tört össze saját fején.

Guinness Rekord
www.huffingtonpost.com

Most is fejét használta a csúcsdöntéshez, de ezúttal szögeket - egészen pontosan 38-at - fejelt bele egy deszkába. A teljes videó lejjebb látható.

A Boston közelében lakó férfi egy különleges adottsága miatt képes ezekre a hajmeresztő mutatványokra, ugyanis a koponyája 16 mm vastag, ami azt jelenti, hogy több mint kétszerese az átlag ember koponyavastagságának.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!