Mióta a mozivászonra került a Zsivány egyes, újra Star Wars lázban ég a világ. Az új film, ami az eredeti trilógia közvetlen előzményeit mutatja be felülmúlta a legtöbbek elvárásait, így aki megnézte, nagy eséllyel elégedetten léphetett ki a vetítőteremből.
A film pontosan egy évvel Az ébredő erő folytatásának megjelenése előtt került a mozikba - ezzel is megkönnyítve a várakozást - és rengeteg olyan jelenetet, valamint utalást tartalmazott, ami fölött az egyszeri néző simán elsiklik, de a széria igazi rajongóinak tényleg melengeti a szívét. Anélkül, hogy ezeket lelőnénk, mindenkinek ajánljuk, hogy legalább egyszer nézze meg a Zsiványt egyest.
Láttunk már remek Star Warsos jelmezeket, és figurákat de talán nyugodtan mondhatjuk, hogy semmi sem tudja überelni azt az AT-ACT típusú birodalmi monstrumot, amit egy unatkozó apuka épített egy lelkes csapat segítségével a hátsó kertjében.
A hat héten át tartó munkálatokat gondos tervezés előzte meg. Először megalkották a gép kicsinyített, de méretarányos mását, majd ugyanazt hívták életre, de immáron 5,5 méter magas változatban.
A belső dizájn kifogásolhatatlan és láthatóan a gyerekek is ellennének benne egy darabig. A tervező, Colin Furze azonban úgy döntött, hogy mivel az eBay segítségével jött létre a projekt, úgy igazságos, ha művét pár hét múlva egy eBay-es nyereményjáték során egy szerencsés rajongónak adja.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!