Itt az utolsó előzetes - Legendás állatok és megfigyelésük

November 17-én már a teljes film megtekinthető lesz a mozikban.

A Harry Potter könyvek és filmek univerzumában játszódó Legendás állatok és megfigyelésük november 17-én kerül majd a mozikba, így már éppen ideje volt, hogy megkapjuk az utolsó előzetest. Természetesen, ahogy az lenni szokott ez a legütősebb az eddig kikerült anyagok közül.

A rendezői székben az a David Yates ül, akinek a Harry Potter sorozat utolsó pár részét köszönhetjük, így joggal gondolta volna az ember, hogy ez a film is komorabb hangvételű lesz. Ezt cáfolta pár napja egy, az IGN-en megjelenő cikk, ami megosztott pár kulisszatitkot a forgatásról, többek között azt, hogy humor is lesz benne bőven. Ez persze nem jelenti feltétlenül azt, hogy nem lehet majd komolyan venni a filmet sőt, a pár órája megjelent előzetes alapján szerencsére úgy tűnik, hogy nem csak a fiatalabb korosztályt szemelték ki célközönségnek.

A trailer rengeteg eddig nem látott jelenetet vonultat fel és végre többet láthatunk a varázslatokból valamint - ha már úgyis erről szól a film - a mágikus lényekből is.

Ami a varázslatokat illeti, különösen örültünk annak, hogy a korábbi filmekhez képest, kicsit félelmetesebbnek, veszélyesebbnek tűnik a mágia és úgy látszik az itteni varázslók még bátrabban is használják.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!