Itt az új challenge: pózolj könyvvel, amit még sosem olvastál

Donald Trump ihlette a POTUS challenge-et.

Június elsején feloszlatták a George Floyd halála és a rendőri túlkapások miatt tüntető tömeget a Fehér Ház előtt. Trump, a Rózsakertben tartott beszéde után a Szent János-templom előtt fotózkodott Bibliával a kezében, míg a rendőrök könnygázoztak.

A jelenetet sokan már akkor kifogásolták, ám azóta az élesszemű twitterezőknek feltűnt, hogy Trump fejjel lefelé tartja a Bibliát, ráadásul a gyülekezet püspöke szerint Trump csak akkor volt a Szent János templomban, amikor beiktatták (szóval a templomot csak háttérnek használta a fotó kedvéért).

Ez már meg is alapozta a kihívást: fotózkodj olyan könyvvel, amit nem olvastál, lehetőleg olyan háttér előtt, ahová nem mennél.
boredpanda
boredpanda
boredpanda
boredpanda
boredpanda
boredpanda
boredpanda
boredpanda

via boredpanda

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!