Iphone alkalmazás segíthet a vakoknak és gyengénlátóknak

Szemünk világát ugyan nem adhatja vissza, de megpróbál helyettünk is látni.

Legtöbbünk számára szinte elképzelhetetlen, hogy egyik napról a másikra elveszítjük a látásunkat és soha többet nem gyönyörködhetünk a szép tájakban. Nem nézhetünk filmeket sőt, még a mindennapi tevékenységeinket sem végezhetnénk úgy, ahogy egyébként megszoktuk és ami teljesen természetesnek tűnik. Hihetetlen nehézséget jelenthet akár egy bevásárlás lebonyolítása is, hiszen segítség nélkül még azt sem tudnánk megmondani, hogy éppen milyen termékeket felsorakoztató polc előtt állunk, vagy, hogy a megfelelő dobozt, vagy konzervet vettük-e a kezünkbe.

A vakok és látássérültek életét próbálja megkönnyíteni az az applikáció, ami ha a szemünk világát ugyan nem is tudja visszaadni, viszont a lehetőségeihez mérten a legnagyobb segítséget próbálja nyújtani azoknak, akik igazán rászorulnak.

Az Aipoly egy ingyenes alkalmazás iPhone készülékekre, amely egy nagyon egyszerű elvre épült. Akármire irányítjuk a készülékünk kameráját, a telefon hangosan megmondja, hogy éppen mire mutatunk vele. Talán magyarázni sem kell, hogy mekkora segítség lehet egy ilyen app.

A benne rejlő lehetőséget sokan felismerték és az idei CES-en, ahol a legújabb technológiákat mutatják be, megnyerte az év innovációja címet, ami plusz löketet adott a cégnek, így már az alkalmazással kompatibilis szemüvegeken is dolgoznak, ami még egy lépéssel közelebb juttatná használóit a látás élményéhez.

Aipoly
http://www.gigadgets.com

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!