Így lesz egy gyerekdalból popnóta

A Cat came back című nótát 1893-ban alkotta meg Harry S. Miller. Azóta átesett a dal jó pár feldolgozáson és újraértelmezésen.

Tényleg csak pár gondolat, hiszen ezt inkább hallgatni kell.Ezeknek az újraértelmezéseknek köszönhetjük, hogy a kedvelt gyermekdalból többek között lett ballada, sőt a Theory of a Deadman nevű kanadai együttes, egyik igencsak fülbemászó nótájának az alapját is ez képezi.

Bitch came back

Dacára a jobbnál jobb feldolgozásoknak, az abszolút kedvenc számomra mégis Frederick Ralph Cornelius Penner elképzelése, aki egyébként szintén kanadai származású a fent említett bandával egyetemben. Fred átirata a videóval együtt válik teljessé, amelyben egy hihetetlenül aranyos, kissé elmebeteg fejű macska kalandjait követhetjük nyomon. Az animációt Corbett Vanoninak köszönhetjük.

Cat came back

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!