Jó tudjuk, hogy még tél van és röpködnek a mínuszok, és most inkább a praktikusság, mintsem a divat számít az öltözködésben. Szóval inkább figyeljünk arra, hogy meg ne fagyjunk, minthogy jól nézzünk ki. Ám nem korai a jobb időre is gondolni még, hiszen, legyünk optimisták, hamar itt lesz a jó idő.
Egy pár éve már divatba jöttek a színes zoknik, a tavalyi feltűrt nadrágszáras divat pedig azt hozta magával, hogy nem csak a rövidnadrágokhoz vehetünk fel színes vagy mintás zoknikat. A trend idén még tovább vadul majd, és nem csak a színes, de a nagyon mintás zoknik is trendinek számítanak. A műfaj egyik nagy öregje a Stance, ami sportzoknik gyártásával kezdte az ipart, most pedig már különböző színekben és mintákban állít elő fuszekliket. A zoknigyártás egyébként ott tart, hogy különböző kiadásokra, sportolókat, zenészeket kér fel a cég, hogy tervezzenek neki ruhát, vagyis zoknit. Most például egy pár Rihanna által megálmodott zokniért 20-26 dollárt kell kicsengetnünk.
Persze csoda lenne, ha épp Star Waros kiadást ne találnánk a műfajban.
Egy kicsit ugyan még várni kell, hogy mintás zoknit tudj villantani, de addig is megéri gyűjtögetni a jobbnál jobb darabokat.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!