Május 17-én volt az országos tévé premierje az USA-ban annak a dokumentumfilmnek, amit Heath Ledgerről forgatott a Sipke, és amiben felelevenítették a 2008-ban elhunyt színész legemlékezetesebb pillanatait.
A teljes filmet már a youtubera is feltöltötték, bár egyelőre úgy néz ki a jogok miatt egyelőre nem töröltették, könnyedén előfordulhat, hogy ez változni fog, szóval most nézzétek meg, amíg tudjátok.
Mivel nagyjából úgyis mindenkit a Sötét lovagos rész érdekel, így könnyítésképpen írom, hogy az 48:36-nál kezdődik.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!