Hujber Feri palira vett mindenkit?

Második napja isszuk prófétánk szavait. Vajon az egész csak egy reklámfogás?

Tegnap a Tv2 nézettségének is jól jött Hujber Feri mókás-Mokkás látogatása, amiről a nyugat.hu-n is beszámoltunk. Azóta a magyar internet erről beszél, meg a műsorvezetők döbbent reakcióiról. Szegény Pachmann Péter rájött, hogy a Tényeknél is van lejjebb. :(

tumblr.com

Szóval tegnap hallhattuk, hogy Jézus a kora Stohl Andrása volt. Emellett volt egy óriási előadás, ami kb. olyan, mint az Alföldi Róbert-féle Passio XXI., melyet április 9-én mutatnak be. Hujber szerint ez biztos nagyon jó színdarab lesz, „csak hát, nem passzol”

Ma hallhattunk egy vízióról, pontosabban az Eurovízióról(!!!), ahol mindenféle csodás dolog jelenik meg, például Totova (Tóth Gabi), a föld anyja, a magyar anya, a megváltott anya. Pápai Joci pedig előadja gyerekeivel az Eurovíziós dalát.

A beszélgetést rövidre zárták, azzal ért véget, hogy Hujber Feri bevallotta, hogy szórakozott, Pachmann pedig elküldte.

Ha utánanézünk a Passio XXI. című darab meghirdetett szereplőgárdájára, láthatjuk, hogy Stohl András és Tóth Gabi is szerepelni fognak 150 táncos és énekes, illetve egy nagyzenekar közreműködésével. Az előadáson modern dalok is hallhatóak lesznek, innen talán lehet következtetni Pápai Joci Origójára.

A színész a Facebookot is megemlítette a mai beszélgetés folyamán, és ha ránézünk az idővonalára, az egész vallási gondolkodásmódja hirtelen, egyik napról a másikra jött.

Így valószínűleg ő is a színdarab része, talán ő a „hamis próféta”. A marketing részlegnek pedig egy római ötös!

life.hu

Ha viszont sherlocki képességem csal, Hujber Ferinek egy csendes, pihenéssel teli időszakot javaslok.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!