Az ír kocsmamuzsikák magyar szakértői fergeteges koncertet adtak. Budapest szombat este teljesen megírült. A dübörgő Firkin-buli fél tízkor vette kezdetét a Dürer-kertben, a Trónok harca betétdalával.
Szeretem azt a sorozatot. Bár kicsit mostanában belassult. De a zenéje zseniális. Ahogyan az ötlet is, hogy ezzel nyit a banda. A felismerés, hátba veregetés és „basszus, tudod, mi ez?” kérdések után az ember komoly késztetést érez arra, hogy közelebb menjen. Amint hozzájutunk a sörünkhöz, azonnal meg is tesszük, belevetjük magunkat az ír zene világába.
Itt a tavasz, amikor elvárjuk az ütős, fantasztikus és pörgős bulikat. A Firkin meg is tesz mindent, hogy eleget tegyen ezen elvárásnak. Rengetegen eljöttek, de szerintem ez a zene kétszer ekkora rajongótábort is megérdemelne. A közönség úgy épül fel, ahogy kell. Elől a kötelező pogóval találkozhatunk, aminek, hála istennek az emberek sikeresen sajátították el a szabályait, így nincs belőle késelés, és a véletlenül földre kerülőket sem tapossa meg egy adag sörtől és ír zenétől megrészegült rajongó. Őket veszik körbe a „közelebb menjünk kicsit?” emberek, akik tényleg csak a zene élvezetéért jöttek el, tőlük messzebb állnak a „lézengők”, akik néha kimennek cigizni, és sokat isznak, ezért szeretnek a pult közelében lenni.
A soha nem táncolók táborát erősítem a koncerteken, szívesen állok be az értő módon bólogatók közé, de a Firkin zenéje mintha bemászna az emberbe, és mozgásra kényszerítené a lábait. A közönség nem is akarja elengedni a bandát, akik három búcsúszámot is játszanak, mielőtt lejönnének a színpadról. Megértem. Én is még órákig hallgatnám, bár jólesik kimenni egy cigire. Hazafelé és valószínűleg egész jövő héten ír kocsmazene fog szólni a fülemben, és eközben várom a következő Firkin-bulit!
