A kínaiak úgy tűnik célul tűzték ki, hogy megreformálják a tömegközlekedést. Nem is olyan régen bejelentették, hogy egy olyan buszt fejlesztenek, ami majd az úton haladó autók fölött fog elhaladni egy külön neki épített sínrendszeren. Az ötlet jónak tűnt és elég érdekes is volt ahhoz, hogy a világon mindenhol felfigyeljenek rá. A projekt egészen addig jutott, hogy egy prototípust ki is engedtek az utakra, természetesen szigorúan ellenőrzött körülmények között, és kipróbálták, hogy mennyire zavarja az autósokat, valamint, hogy életképes lehet-e.
Úgy tűnik végül elmeszelték a dolgot, mivel sokan panaszkodtak az egyébként is zavaró sínpályára, ráadásul a fejlesztő cég is a csőd szélére jutott. Mindezek tükrében úgy tűnik, egy ideig még biztosan nem járnak majd ilyen buszok arrafelé.
Most viszont egy életképesebb ötlettel is előálltak az országban, ami már most jóval kedvezőbb helyzetben van, mint az előző valaha is volt. Ez a jármű az
ART
nevet viseli, ami az Autonomous Rail Rapid Transit rövidítése. A név egyébként nagyon találó, ugyanis nem kell hozzá sofőr, sínen megy, gyors és szállít is, szóval a névben található minden jelző igaz rá.Azt még nem tudjuk eldönteni, hogy akkor ez most vonat, villamos, vagy busz-e, sőt a tervezők is úgy beszélnek róla mintha mindegyik lenne egyszerre. Azt viszont már lehet tudni, hogy egyelőre 300 (a későbbi modellek már 500) embert tudnak szállítani, a szokásos sínek helyett pedig az utakra applikált fehér vonalakat fogja követni. Teljesen elektromos, egy töltéssel olyan 40 kilométert tud megtenni és a benne lévő, illetve a többi, a pályája mentén lévő szenzorok miatt sofőr nélkül is biztonságosan közlekedne, de ennek ellenére a biztonság kedvéért azért emberi szem is figyelni fogja az útját.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!