Forog már a Star Wars VIII. része, méghozzá déli szomszédunknál, a horvátországi Dubrovnikban. Ahogy az a nagy filmes produkcióknál lenni szokott, ki is kerültek a netre az első paparazzi fotók. De ami a lényeg, hogy jó néhány új karakterre is fény derült. Kapásból a kedvencünk a lakkcipős, szmokingos idegen. Sok mindent persze nem lehet még tudni se a sztoriról, sem pedig a lekapott helyszín funkciójáról, de azzal kapcsolatban van félelmünk, hogy a fotók alapján a film inkább hajaz az elő-trilógiára, mintsem a koszos-poros őskánonra. Na, majd meglátjuk, addig is jó nézelődést.
És a helyszín, amikor éppen nem forgatják a Csillagok Háborúját.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!