Felejthetetlen Vas megyei emlékeiről mesélt az ország Lalija

Sok Körmend-Falco rangadót látott gyerekként, a Haladás is közel áll a szívéhez. Sőt, azt is elárulta, kinek a mezét őrzi féltve otthonában.

"Kamarás Norbert, azaz az ország Lalija, elkötelezett Egis Körmend fanatikus” – írta Facebook-oldalán a körmendi kosárlabdacsapat, amely közösségi oldalára interjút is készített az ismert médiafigurával. Kamarás Norbi az RTL Éjjel-nappal Budapest című sorozatának volt évekig meghatározó szereplője, később pedig a TV2 Dancing With The Stars című műsorában táncolt.

Eddig valószínűleg kevesen tudták róla, hogy erősen kötődik Vas megyéhez. Édesapja ugyanis szombathelyi származású és nagy kosárlabda-rajongó. Viszont akkoriban még csak egy csapat volt a megyében, a Körmend, így lett Körmend szurkoló az apuka és Norbi is. Miután édesapja megismerkedett Norbi édesanyjával Heves megyében telepedett le a család, Norbi már ott született, de hatéves korától rendszeresen járt Körmend meccsekre. Több száz kilométert utazott a család, hogy lássa parketten kedvenc csapatát. Mint mondta, többször az oldalvonal mellől nézte a rangadókat testvérével.

FAcebook/ Egis Körmend

Egy-egy különleges pillanatot is felelevenített az interjúban. „Emlékszem, amikor a meccsek végén kijöttek pacsizni olyan játékosok, mint Edmondson vagy Madison. Számunkra igazi ikonok voltak. Amikor kezet fogtak velünk, utána napokig nem akartam megmosni a kezem! Csodálkozva néztem, hogy megérintettek. A meccsek után sokszor maradtunk még dobálni, egyszerűen magával ragadott az egész élmény” - mesélte.

Sok Körmend–Falco meccset is látott, hiszen ezeknek a rangadóknak hangulata mindig kiemelkedett a többi közül. Elárulta, van otthon egy bekeretezett Fepu-meze is, ami a gyűjteménye egyik legkedvesebb darabja.

De nemcsak a Körmend, a Haladás is közel áll a családjához. Norbi szombathelyi nagyszüleinek az erkélyéről rá lehetett látni a pályára és onnan nézték, ahogy gyülekeztek a drukkerek a meccsekre. Szintén 6-7 évesen járt először a stadionban. A celeb sok szép emléket őriz a megyéről a sport és a családi szálak miatt.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!