Nagy várakozás előzte meg Ari Aster legújabb filmjét. A fiatal rendező magasra tette a lécet múlt évi filmjével, az Örökséggel. Sokan kétségbe vonták, hogy sikerül-e tartania a szintet. Mindenkit megnyugtatok, hogy Aster hozta a tőle elvárhatót és számomra még felül is múlta önmagát.
A történet szerint Dani és Christian kapcsolata nem áll éppen stabil lábakon. A fiú már egy ideje tervezi a szakítást, és amikor végre elszánná magát mégis elveti az ötletet. Dani ugyanis teljesen összeroppan egy tragédia következtében.
Ezért Christian mégis kényelmetlen kapcsolatában marad, sőt meg is hívja barátnőjét Svédországba, hogy tartson vele és barátaival egy rendkívül érdekes fesztiválra. A dolgok azonban a folyamatos napfény (innen a magyar cím is) és a különféle tudatmódosító szerek miatt kezdenek elfajulni.
A film során is megtapasztalhatjuk a rendező kézjegyének számító elképesztő atmoszférát. A már-már hipnotikus zene, a látvány és a folyton mosolygó szektások egy rendkívül nyugtalanító, ám mégis csodás két és fél órát kínálnak a befogadó néző számára.
A Fehér éjszakák egy lassan kibontakozó misztikus elemekkel tarkított dráma, ami a szakításról szól. A rendező ugyanis a saját tapasztalatát vitte vászonra, és ehhez a skandináv folklórban találta meg az módot, hogy megmutassa a szakítással járó érzéseket, stádiumokat.
Legnagyobb előnye az, hogy mindent teljesen természetesen, és kedvesen mutat be, azonban a felszín alatt bőven rejtőzik mondanivaló. Pont ezért olyan nézőknek ajánlom, akik nyitottak az újdonságra és szeretnek agyalni egy filmen. Ugyanis a Fehér éjszakák egy ilyen alkotás.
