A tévés Oscaron idén az O.J.Simpson-ügy vitte el a legtöbb szobrot.
Magyar idő szerint hétfő hajnalban megtartották az idei Emmy Gálát. Bár igaz ez már csak a főbb kategóriákról szólt, hiszen a tévés háttér és technikai személyzetet érintő kategóriákban már korábban kiosztották a díjakat. Az este nagy kérdése igazából az volt, hogy sikerül-e a Trónok harcának megdönteni az eddig rekordot, amit két sorozat a Frasier és a Saturday Night Live tartott eddig, 37-37 szoborral.
A 38. Emmyvel új rekorder a Trónok harca
imdb.com
A Trónok aztán két kategóriában is elvérzett, hiszen sem a férfi, sem a női mellékszereplő kategóriában nem sikerült díjra váltani a jelölést. A legjobb drámában azonban igen. Így a Trónok harca lett a rekorder, a maga 38 Emmy szobrocskájával.
Az este egyébként remek hangulatban telt. Jimmy Kimmel házigazda sziporkázott és nem félt olyan poénokat megengedni magának, minthogy csak ma este annyi színes bőrű művész kapott jelölést, amennyihez az Amerikai Filmakadémiának legalább 25 év kellene.
Az este nagy nyertese a Trónok harca mellett az O.J.Smipson-ügy volt. Négy díjat zsebelhetett be a minisorozat.
Egy este ahol Loki is találkozhat Dr. House-al
imdb.com
Az Emmy fontosabb nyertesei:
Legjobb dráma: Trónok harca
Legjobb vígjáték: Az alelnök
Legjobb színész (dráma): Rami Malek (Mr. Robot)
Legjobb színésznő (dráma): Tatiana Maslany (Orphan Black)
Legjobb színész (vígjáték): Jeffrey Tambor (Transparent)
Legjobb színésznő (vígjáték): Julia Louis-Dreyfus (Az alelnök)
Legjobb mellékszereplő (dráma): Ben Mendelsohn (Bloodline)
Legjobb mellékszereplőnő (dráma): Maggie Smith (Downton Abbey)
Legjobb mellékszereplő (vígjáték): Louie Anderson (Baskets)
Legjobb mellékszereplőnő (vígjáték): Kate McKinnon (Saturday Night Live)
Legjobb színész (mini vagy tévéfilm): Courtney B. Vance (American Crime Story – Az O.J. Simpson-ügy )
Legjobb színésznő (mini vagy tévéfilm): Sarah Paulson (American Crime Story – Az O.J. Simpson-ügy )
Legjobb mellékszereplő (mini vagy tévéfilm): Sterling K. Brown (American Crime Story – Az O.J. Simpson-ügy)
Legjobb mellékszereplőnő (mini vagy tévéfilm): Regina King (American Crime)
Legjobb reality: The Voice
Legjobb talkshow: Last Week Tonight with John Oliver
Legjobb varietéműsor: Key & Peele
Legjobb minisorozat: American Crime Story – Az O.J. Simpson-ügy
Legjobb tévéfilm: Sherlock: The Abominable Bride
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.