Ők is valakiknek a gyermekei voltak. Ők is szerettek és szeretve voltak, ők is voltak barátok, dolgozó emberek, talán szülők, lelki társak, boldogok, vagy éppen boldogtalanok, a társadalom tagjai. Transzneműek és dzsender-nonkonform emberek voltak. 2016. október 1. - 2017. szeptember 30-a között 325 e csoporthoz tartozó ember életét vették el erőszakkal. Ma november 20-án a Transznemű emlékezés napján rájuk emlékezünk.
Szeretnénk azt hinné, hogy a világ biztonságos, de sajnos nem mindenkinek. A normáktól való eltérés mindig rejt némi veszélyt önmagában, de ez a fajta eltérés, amit transzneműségnek, transzszexualitásnak nevezünk, nem egy lehetőség a választások közül, hanem egy kapott dolog. Így akaratlanul is a szorongás, kirekesztettség érzés, félelem a meghatározó és irányító érzés ezeknek az embereknek az életében, hisz nap, mint nap találkozhatnak, még ma 2017-ben is a diszkriminációval és nem kis mértékű transzfóbiával.
A Transgender Europe szervezet 2009 óta figyeli a világon elkövetett erőszakos bűncselekményeket. 2008 januárjától ez év szeptember végéig 2609 halálos áldozatról számolnak be. Késelés, agyonverés, golyó általi halál. Ezek a leggyakoribb elkövetési formák. Az áldozatok 62%-a szexmunkás, ami nem meglepő, hiszen a nagy többségnek a társadalom kitaszítása miatt nincs is nagyon más lehetősége a megélhetésre.
Itt tartunk ma. Mivel az elmúlt három évben, évről évre növekvő tendenciát mutatnak ezek a bűncselekmények, így minden transzneműek jogaiért harcoló egyesületnek, csoportnak, szerveződésnek elsődleges feladatai között kell lennie prevenciónak, mely ezen támadások visszaszorítását szolgálja. Kis hazánkban is mozgolódás van, alakulóban van egy új, a transzneműek és dzsender nonkonform emberek jogaiért kiálló, harcoló egyesület.
Itt pedig annak a 325 embernek a nevét olvashatjátok, akiket elveszettünk az elmúlt egy évben. Könnyű legyen nekik a föld.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!