Már meg is van az első nyári fesztivál, ami elmarad a koronavírus miatt

Egy ideje már szárnyra keltek a pletykák a Coachella kapcsán, de most megerősítették a szervezők.

Most már hivatalosan is elmarad a 2020-as Coachella-völgyi Zenei és Művészeti Fesztivál, amit minden évben megrendeznek a Kalifornia állambéli Indióban. Már régóta pletykálták, hogy a koronavírus veszélybe sodorta a nyári fesztiválokat, köztük a Coachellát is, március 10-én kedden pedig a szervezők meg is erősítették a híreket.

Pixabay

Riverside megye és a helyi egészségügyi hatóságok utasítására szomorúan tudatjuk, hogy el kell halasztanunk a Coachellát és a Stagecoachot is a COVID-19 (új koronavírus) miatt – áll a szervezők hivatalos közleményében.

A Coachella új dátumai a jelenlegi tervek szerint október 9-11. és október 16-18., a Stagecoaché pedig október 23-25.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!