Egység a többszínűségben

A Humanae projekt célja, hogy bemutassa az emberi bőrszín összes árnyalatát.

A faji, etnikai és bőrszínbeli különbségek az emberi történelem kezdete óta elválasztó erőként hatottak a társadalmakra és az ebből eredő folyamatos konfliktusokat egészen a mai napig nem sikerült teljesen megoldanunk.

Nemzetközi szerződések ide, egyenlő bánásmód követelményét megtartatni hivatott törvény oda, sajnos nap mint nap szembesülnünk kell a valósággal - ha személyesen szerencsére talán nem is, de akár sajtó útján - hogy nem feltétlenül valósulnak meg azok a célok, amiknek kitűzésével egyébként a legtöbben egyet is értenek.

Egy meghökkentő fotósorozattal igyekszik lebontani a társadalmi megosztottság falait egy brazil fotós, Angélica Dass, aki az emberi különbözőségben rejlő gyönyört és mindinkább az egységet szeretné megmutatni.

Humanae Project
www.angelicadass.com

Az elég nagy kihívást jelentő terv ötlete pár éve fogant meg benne, és azóta folyamatosan a Humanae nevet viselő projektjén dolgozik. Az alapkoncepció annyi, hogy összeszedje az emberi bőrszín összes lehetséges árnyalatát, és természetesen nem csak megnevezni azokat, hanem mindegyiket egy-egy portréval illusztrálni.

Nagy vállalkozás, és igen nehéz, az viszont biztos, hogy már az ötlet is gyönyörű. Ezt pedig szerencsére sokan meglátták benne, így hamar, már 2016-ban is nagy támogatást tudhatott a háta mögött, aminek köszönhetően rengeteg országot és nagyvárost bejárt, és már több mint 200 képnél tart.

Humanae Project
www.angelicadass.com

Az album egyébként elérhető a projektnek szentelt oldalon, amit folyamatosan frissít, ahogy elkészült egy újabb portré.

Humanae Project
www.angelicadass.com
Humanae Project
www.angelicadass.com
Humanae Project
www.angelicadass.com
Humanae Project
www.angelicadass.com
Humanae Project
www.angelicadass.com
Humanae Project
www.angelicadass.com
Humanae Project
www.angelicadass.com

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!