Kiszivárgott két név, Törőcsik Dani és párja, valamint Young G, azaz Béci és felesége biztosan részt vesznek az idei Nyerő párosban – szúrtuk ki a Blikk cikke nyomán.
A lap még június végén írta meg a hírt, amikor a forgatáson az egyik operatőr váratlanul rosszul lett és elhunyt.
Meghalt forgatás közben a Nyerő Páros stábjának egyik tagja 2022. June 28. 13:48 A nevek kiszivárgása azért is érdekes, mert mindeddig a csatorna sikeresen titokban tudta tartani az utolsó pillanatig a szereplő sztárpárok nevét, ami viszont most – vélhetően a tragédia miatt – nem sikerült.
Törőcsik Dani korábban az RTL-es Éjjel-nappal Budapest egyik szereplője volt, majd miután felhagyott a színészkedéssel, tetoválóművészként helyezkedett el. Barátnőjét eddig nem túlságosan mutatta meg a nyilvánosság előtt – ez alól néhány Instagram-kép képez kivételt –, csak néhány hónapja alkotnak egy párt. Ez lesz az első alkalom, amikor együtt szerepelnek majd tévéműsorban.
Yong G Béci és párja, Mészáros Norina is nekivág a valóságshow-nak. Bécit még a Való Világ negyedik szériájából ismerhetjük, de később zenei karrierbe kezdett, innen Young G beceneve is.
A Nyerő páros körül szinte folyamatosan pörögnek az események, két éve például Járai Máté és felesége, Kíra itt árulták el a nagy nyilvánosság előtt, hogy nyitott házasságban élnek, tavaly pedig itt hallhattunk először arról, hogy válságba került Csuti és Kulcsár Edina házassága. Arról nem is beszélve, hogy Baukó Éva – szintén egykori Való Világ-szereplő – a múlt évben előre kiszivárogtatta a kiesők pontos névsorát.
Készül a konkurencia is
A múlt héten Fischer Gábor a TV2 Csoport programigazgatója az Indexnek adott interjújában jelentette be, felveszik a versenyt az RTL-es Nyerő párossal és Párharc néven új realityt indítanak, Stohl András vezetésével. A műsor szerb licensz alapján készül, és – csakúgy mint az RTL-es műsor esetében – 8 páros versenyez majd egymással, köztük G.w.M, azaz Varga Márk és az előbb már említett Kulcsár Edina.
Arról, hogy mikor indul a TV2-es „ellen Nyerő páros” még nincsenek információk, az RTL-es műsorról viszont úgy tudjuk, már az ősz első felében – tehát augusztus vége és október közepe között – indulhat a párosok csatája, melynek házigazdája ezúttal is Sebestyén Balázs lesz.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!