Dolce és Gabbana már a konyhában vannak

Hisz desginer kenyérpirító nélkül az élet mit sem ér.

Követve a tavalyi nagysikerű designer hűtőkollekció mintáját, a Dolce & Gabbana ismét összeállt a konyhai gépeket gyártó Smeggel. Az eredmény láttán rögtön kedvünk is támadt valamit kotyvasztani. Mégis, előbb azért nézzük meg, mit kaptunk idén a nem mindennapi párostól.

A Sicily Is My Love, kissé hektikus kollekció októberben kerül majd a márkaboltok polcaira. Többek között szendvicssütőt, citromfacsarót, kávéfőzőt, vízforralót és robotgépeket vásárolhatunk, melyek a világhírű divattervező párosnak köszönhetően egészen egyedi színekben pompáznak.

Dolce & Gabbana

Szicíliát idéző mintájával minden egyes darab a dél-olasz kultúra előtt tiszteleg - ezért is a rengeteg szín, melyeket látva szinte már halljuk is, hogyan veszekednek Paolóék a halpiacon. A pirítón és mixereken felfedezhetjük az Etna motívumait, de a tipikus minták közt megjelennek az akantuszlevelek, és olyan kultikus gyümölcsök, mint a citrom, a körte és az élénkvörös cseresznye.

Ezt koronázta meg Dolce és Gabbana a kifutójukról már jól ismert virágmotívumokkal, melyek - bármilyen hülyén is hangzik - a legelegánsabb D&G kabátot és ruhát idézik.

Árakról egyelőre még nem szól a fáma, azonban ha az előbb említett ruhadarabokat és a tavalyi hűtőket (melyek nagyjából tíz millió forintba kerültek) vesszük alapul, valószínűleg ezek a konyhai kütyük sem a mi háztartásunkban végzik.

Személyes kedvenc
Dolce & Gabbana
Dolce & Gabbana
Dolce & Gabbana
Dolce & Gabbana

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!