Zseniálisat trollkodott új reklámjában a Discovery Channel.
Gyors áttekintés: Seal - Kiss from a Rose című dalát a kilencvenes évek közepén agyonjátszották a rádiók. A Mindörökké Batman című filmnek köszönheti a nagy sikert, betétdalává választották a már korábban megírt dalt, így világsláger lett belőle.
Kijött a Discovery Channelen egy reklám, a Cápák hete műsoraikat promózzák, benne Seal énekli az említett dalt, majd hirtelen:
"It's a bad week to be a seal" - azaz ez egy rossz hét fókának lenni. Ja mert, hogy Seal = fóka. Zseniális, jár az ötös a marketingeseknek!
Egyébként a korábbi cápák hete promója sem volt átlagos, itt megnézhetik.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!