Börtönbe vonult Papaszita

Kedden még körözték, szerdán viszont bevonult.

Kedden mi is beszámoltunk Körözi a rendőrség a TV2 egyik műsorának szereplőjét, Papacitát 2023. November 21. 15:57 róla, hogy ismét körözi a rendőrség Papaszitát, vagyis Hopka Lászlót, aki a TV2 Kőgazdag fiatalok című műsorában tűnt fel (PSG Ogli testőreként) néhány hónappal ezelőtt.

Úgy néz ki, ezúttal sem marad sokáig a körözési listán, hiszen a 24.hu szerint Hopka szerda reggel bevonult a börtönbe. A lap szerint a férfi így búcsúzott a követőitől egy videóban:

"Lányok, fiúk, egyelőre én eltávozom a médiából, nem fogtok egy darabig látni. Nem tudjuk egyelőre, hogy meddig. Tegnap egy váratlan, nagyon régi dologból, kapcsolatomból visszafolyólag, a múltkoritól függetlenül sajnos bejött egy ügy, ami miatt be kell vonulnom egy bizonyos időre. Egyelőre még nem tudom, hogy hova, merre visznek"

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!