Böbe mégse törli a képes oldalát!

Nagy közösségi siker ez a szép, animált képek kedvelőinek.

A napokban az internet majdnem szegényebb lett egy nagyon fontos oldallal. Böbe-Mozgó KÉPEI már hosszú évek óta teszik meghitté, áldottá rengeteg facebookozó feedjét. Ezért is érte villámcsapásként több mint 5000 követőjét a hír, hogy Böbe törölni akarja oldalát, életművét.

Azt nem tudjuk, hogy kinek árthatott bármilyen módon képeivel, mindenesetre egyes mocskolódó emberek majdnem eltántorították kedves hobbijától. Szerencsére Böbe követői aktivizálták magukat. Rengeteg komment, megosztás és levél érkezett hozzá, amiben arra buzdították, hogy folytassa, sőt még egy online petíció is indult az ügyben.

Böbe végül a szép szavakra hallgatott, és a közösség erejének segítségével tovább folytatja sokéves munkáját. Mi pedig sikeres, meghitt, áldásos napokat kívánunk hozzá!

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!