Beyoncé szteppforradalmat indított

Avagy, jöjjön egy kis szexi kopogás az egyenlőség jegyében.

Amikor Beyoncé stúdióba vonult Formation című számával, valószínűleg meg sem fordult a fejében, hogy új területeket fog meghódítani vele. Márpedig így történt, köszönhetően a washingtoni Syncopated Ladies tánccsoportnak, akik mint mondják, azért készítették a videót, hogy bebizonyítsák: a fekete nők igenis képesek uralni a tánc világát.

Bár a stílus más, az üzenet maga talán mégis kapcsolható a Misty Copeland-jelenséghez. Bármily meglepő, ő ugyanis az első olyan színes bőrű balerina, akit a világ és a szakma is elfogad, illetve tisztel. Egyrészt elég szomorú, hogy ez manapság nem magától értetődő, másrészt viszont jó látni, hogy a megkülönböztetés ellenére mindig vannak művészek, akik nem adják fel, ezzel kijárva saját útjukat és példát mutatva sorstársaiknak.

Maud Arnold és testvére, Chloe koreografálták a Formation-bombát. A lányok, legalábbis szerintünk, maximálisan elérték céljukat - videójukat vasárnap óta nemcsak, hogy rengetegen látták, maga Beyoncé is megosztotta azt. A klip egy egész forradalmat indított és ahogy azt az alábbi videó végén is láthatjuk, rengetegen beálltak a sorba, hogy Beyoncéra rázzák, illetve kopogtassák.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!