Eddig csak egy esetleges latolgatás volt Ben Afflecktől, hogy előfordulhat, hogy nem ő fogja megrendezni a 2018-ban esedékes Batman filmet. Ami ugye kapcsolódna az eddig DC univerzum filmekhez, úgy mint az Acélember, a Batman Superman ellen vagy az Öngyilkos osztag. Hát Affleck most tényleg bedobta a törcsit és közölte: most már tuti, hogy nem ő ül majd a direktori székben.
A döntést több okkal is magyarázta. Leginkább azt domborította ki, hogy túl sok lenne neki az alakítás és a rendezés is egyben. A bennfentesek pedig azt szellőztették meg, hogy a WB szerint túl sokáig ült Affleck a forgatókönyvön, a stúdió pedig attól tartott, hogy így nem tudják tartani az előre beharangozott 2018-as premier dátumot.
Nagy kár, mivel én már előre vizionáltam, hogy valami frankó kis Argo-akcióféle izgulós, de sötétebb mozit kapunk tőle. Hát nem áll valami fényesen a DC filmes univerzum építgetése. Sokan Affleck The Batman mozijától várták a megváltás, hát nem fogják megkapni.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!